A vádlott becsületsértő kijelentése is fokozott védelemben részesül


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A háborús bűnökkel vádolt kérelmező az utolsó szó jogán az ellene valló tanúk befolyásolásával vádolt meg egy ismert horvát háborús veteránt. A kijelentések miatt becsületsértés vádjával eljárás indult, amelyben a kérelmezőt bűnösnek találta a horvát bíró. A Bíróság túlzónak találta a büntetőjogi felelősség megállapítását arra tekintettel, hogy kijelentéseket a vádlott védekezése körében, közérdeklődésre számot tartó ügyben, közéleti szereplőre vonatkozóan tette.

A cikk a Strasbourgi Figyelő blogon jelent meg

Az alapügy

A kérelmező Rade Miljević horvát állampolgár ellen 2006-ban emeltek vádat háborús bűncselekmény gyanúja miatt. A vád szerint a kérelmező a Délszláv háború során 1991-ben részt vett négy rabosított civil meggyilkolásában. A bűncselekmény nagy médiavisszhangot váltott ki, egy országos horvát csatorna még saját televíziós műsort is szentelt a témának. A kérelmezőt 2008-ban bűnösnek találták, a megismételt eljárás eredményeképpen azonban végül jogerősen felmentették a vádak alól.

Első, elítéléshez vezető perének végén a kérelmező az utolsó szó jogán előadott felszólalásában politikai ügynek minősítette a vádemelést, amelynek hátterében a beszéd szerint Ivica Pandža Orkan, a horvát hadsereg nyugalmazott ezredese, illetve az általa indított médiahadjárat állt. A kérelmező beszéde szerint Pandža-Orkan hamis tanúzásra bujtotta fel a vád egyik tanúját. (Pandža-Orkan a Délszláv háborúban horvátok ellen elkövetett háborús bűnök elkövetőinek felkutatásában vállalt szerepe miatt ismert személyiség Horvátországban.) A pert és a beszédet számos horvát televízió közvetítette.

A beszédet követően az ezredes feljelentést tett rágalmazás miatt. A perben a kérelmezőt 2013-ban jogerősen ezer Kuna (kb. 45.000 forint) pénzbüntetésre és a sértett ügyvédi költségének megtérítésére kötelezték. A kérelmező alkotmányjogi panasszal élt, amelyet azonban a horvát alkotmánybíróság visszautasított. A kérelmező ezt követően a véleménynyilvánítás szabadságát garantáló 10. cikk megsértése miatt a az EJEB-hez fordult.

Az EJEB döntése

Az EJEB álláspontja szerint a vádlott által a tárgyaláson elmondottak miatt történő elmarasztalás a tisztességes eljárást garantáló 6. cikk és a 10. cikk szempontjából is releváns lehet. Az eset egyedi körülményei döntik el, melyik vonatkozás hangsúlyosabb. Jelen ügyben a véleménynyilvánítás szabadsága szemszögéből vizsgálták meg a kérdést. Ettől függetlenül a strasbourgi bírák hangsúlyozták, hogy a vádlotti beszéd eljárásjogi jelentőségét is szem előtt tartották az ügy megítélésekor.

A felek között nem volt vitás, hogy az elítélés törvényben meghatározott jogalapon nyugodott, és az sem, hogy az intézkedés mások jó hírnevének és jogainak védelmét szolgálta, ami az Egyezmény szerint a korlátozás legitim célja.

Az EJEB elfogadta továbbá, hogy a korlátozás hozzájárulhatott bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartásához, ami szintén megengedett alapja a jogkorlátozásnak. A kérdés tehát az volt, hogy a kérelmező elítélése szükséges mértékű beavatkozás volt-e a véleménynyilvánítás szabadságába.

A szükségesség (és benne az arányosság) szempontjai tekintetében az EJEB visszautalt többek között a nagykamarai Morice– és Bédat-ügyekre. A Denisov-ügyre mutatva a kiemelve, hogy a jóhírnevet az Egyezmény 8. cikke is védi, így a részes államoknak egyezményes kötelessége fellépni a jóhírnévsértő megnyilvánulásokkal szemben. A Von Hannover (No.2)-ügy megmutatta, hogy a véleménynyilvánítás szabadságához és a jóhírnév védelméhez való jog ütközése esetén a részes államok (bíróságainak) feladata a megfelelő egyensúly megtalálása. Ennek felülvizsgálata során a tagállamoknak bizonyos fokú mérlegelési szabadsága van (margin of appreciation).

A közügyek, közérdeklődésre számot tartó események megvitatása körében ugyanakkor az EJEB töretlen gyakorlata értelmében a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozására csak nagyon szűk körben van lehetőség, ilyen beszéd vonatkozásában a tagállamok mozgástere is szűkebb. A tárgyaláson elmondottakat a bíróság tekintélyének fenntartása érdekében is korlátozni lehet, ugyanakkor a fegyverek egyenlősége és a tisztességes eljárás követelményeire figyelemmel még a heves vitát is tolerálni kell. A Brandstetter-ügyre is figyelemmel ugyanakkor még a védelemhez való jog és a védekezés joga sem jelenti azt, hogy a védekezés bármilyen módja, így különösen a becsületsértő védekezés korlátlan védettséget élvez. Büntetőügyben a védelem (így a terhelt) által előadottak vonatkozásában azonban a becsületvédelem büntetőjogi eszközeihez csak legvégső esetben lehet nyúlni.

A konkrét ügyben a kérelmező felszólalásában a tanúk befolyásolásával, azaz bűncselekménnyel vádolta meg Pandža-Orkan-t, ami a horvát bíróság értékelése szerint alkalmas volt a sértett társadalmi megbecsülésének aláásására. A sértett ugyanakkor a horvát közélet aktív szereplője, aki a háborús cselekményeknek szentelt műsor riportereinek is adott tanácsot, hallgatóságként a kérelmező tárgyalásán is részt vett. Minderre tekintettel az EJEB szerint Pandža-Orkan saját elhatározásából a nyilvánosság által ismert személyiség volt, és mint ilyen, a személyiségi jogaiba való beavatkozás, azaz a kritika magasabb fokát is el kell tűrnie (ideértve az alaptalan kritikát is). A kérelmező kijelentései bár túlzóak voltak, és összességében az ellene valló tanúk szavahihetőségének megkérdőjelezésére irányultak, azaz az alapul fekvő büntetőügy szempontjából relevánsnak tekinthetők. Az EJEB a kérelmező rosszhiszeműségét e körülményekre is tekintettel nem látta igazoltnak.

A kijelentéssel okozott sérelem nagysága szempontjából fontos megemlíteni, hogy bár Pandža-Orkan-t saját elmondása szerint nagyon megviselték az állítások, vele szemben a kérelmező kijelentéseiben szereplő bűncselekmény miatt sohasem indult büntetőeljárás.

Az Egyezményben védett jogok közötti egyensúly szempontjából a szankció súlyának is jelentősége van. Az ügyben a horvát bíróság a törvényi minimumban állapította meg a pénzbüntetés mértékét. A Bíróság ugyanakkor rámutatott, hogy a kérelmezőt bűnösnek találták és elítélték, ami a kiszabott büntetésre tekintet nélkül, önmagában is súlyos következmény.

A fentiekre figyelemmel az EJEB egyhangúlag úgy foglalt állást, hogy az elítélés aránytalan beavatkozást jelentett a kérelmezőt bűnügy vádlottjaként a védekezés körében megillető véleménynyilvánítás szabadságába. A túlzott korlátozást Pandža-Orkan jó hírnévhez fűződő jogának védelme sem indokolta, a héttagú Kamara így egyhangúlag megállapította a 10. cikk megsértését, azonban a tisztességes eljárásra vonatkozó, 6. cikkre alapított kérelmet elutasította.

Vagyoni kártérítésként a kérelmezőnek a bűnösítő ítélet következtében keletkezett költségeit ítélte meg, a kért 20.000 euró nem-vagyoni kártérítési igényt pedig teljes egészében elutasította, e körben elegendő elégtételnek tekintve az egyezménysértés tényének megállapítását.

(ejeb.atlatszo.hu)




Kapcsolódó cikkek

2024. június 24.

Mi köze a kékúszójú tonhalaknak a keresetek befogadhatóságához?

Cikkünkben az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés („EUMSz”) 263. cikkének (4) bekezdése alapján benyújtott közvetlen keresetek (megsemmisítési keresetek) egyes befogadhatósági feltételeit vizsgáljuk, elsődlegesen az Európai Unió Bírósága által kialakított esetjog alapján.

2024. május 27.

EUB-ítélet a gyanúsítottak jogaira vonatkozó tájékoztatásról

A gyanúsítottaknak vagy a megvádolt személyeknek a büntetőeljárás során biztosítandó, az eljárási jogaikra vonatkozó tájékoztatási kötelezettség értelmezésével kapcsolatos nemzeti és uniós szabályozás összevetését tette meg az EU Bírósága.