Bejegyzések háborús bűncselekmények címkével

2023. március 16. Világjogász

Oroszország nem ismeri el az ICC joghatóságát

Oroszország nem ratifikálta az ICC-t létrehozó egyezményt és nem írta alá a szervezet alapító okiratát sem, ezért nem ismeri el a szervezet joghatóságát az orosz katonák által elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálására.

2022. május 20. Szakma

Háborús bűnöket vizsgáló különleges törvényszék létrehozását javasolja az Európai Parlament

Nemzetközi törvényszék létrehozását javasolják európai parlamenti képviselők az ukrajnai háborúban elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálására. Az Európai Parlament (EP) állásfoglalást fogadott el erről, melyben az EP-képviselők felszólítják az uniós intézmények vezetőit, hogy tegyenek meg mindent az orosz és fehérorosz vezetők felelősségre vonásáért emberiesség elleni bűncselekmények, népirtás és az ukrajnai agresszió során elkövetett egyéb bűncselekmények miatt.

2022. március 31. Világjogász

Háborús bűncselekmények kivizsgálása Ukrajnában

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) legfőbb ügyésze csütörtökön arra kérte az országok koalícióját, hogy támogassák az ukrajnai háborús bűnökkel kapcsolatos nyomozást, mert szerinte, „a dolgok rosszabbra fordulhatnak”, ha a nemzetközi közösség nem cselekszik most.

2022. március 17. Napi

A hágai bíróság ügyésze szerint már elkövettek háborús bűnöket

Az ügyész az Ukrajnában elkövetett háborús bűncselekményekre reagáló sürgős lépéseket helyezett kilátásba szerdai lengyelországi sajtóértekezletén. A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság tisztviselője Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter és egyben főügyész kíséretében látogatott a Medyka lengyel-ukrán határátkelő közelében létesített egyik befogadóközpontba. A Ziobróval közös sajtóértekezleten Karim Khan közölte: találkozott Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel, valamint Irina Venediktova ukrán főügyésszel. Nem irányíthatják a rakétákat a civil épületekre Az ukrajnai háború történései miatt "nagyon sürgős, konkrét lépéseket" kell tenni, és "bebizonyítani, hogy a jogállamiság nem csak elvont dolog" - jelentette ki a hágai ügyész. A  háború kitörése, február 24-e után 48 órán belül 41 állam az ICC-hez fordult az ukrajnai nyomozás gyors elindítását kérve. "Senki nem irányíthatja a rakétákat civilek ellen, a civil épületeket védeni kell, a háborús foglyokkal a nemzetközi joggal összhangban kell bánni (...) nincs helye semmilyen, a gyermekek ellen irányuló, illetve nemi, faji alapon elkövetett bűntetteknek" - jelentette ki. Minden felet érint Elindította az ICC eljárását, mert "nagyon határozottan látja, hogy valóban elkövettek büntetőjogi felelősség alá eső cselekményeket", amelyek - mint megjegyezte - a konfliktus minden felét érintik. Zbigniew Ziobro a sajtókonferencián azon…