Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap finanszírozási kérdései
Az alábbi cikk egy konkrét mezőgazdasági támogatási kérelem ügyében született uniós bírósági ítéletet mutat be.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az osztrák adatvédelmi hatóság megbírságolta az osztrák postát, mert jogellenesen kezelték a címzettek adatait.
Az osztrák adatvédelmi hatóság által lefolytatott eljárásban tartott meghallgatások alapján a hatóság feltárta, hogy az Österreichische Post AG-t (Osztrák Posta) adatkezelési tevékenysége során megsértette a GDPR rendelkezéseit.
A hatóság határozata szerint az Osztrák Posta többek között nyilvántartást vezetett az érintettek feltételezett politikai hovatartozásáról, illetve az érintetteknek küldött küldemények gyakoriságáról, továbbá jogalap nélkül kezelte az érintettek adatait direkt marketing célból.
A jogsértések miatt a hatóság 18 millió euróra bírságolta az Osztrák Postát, amely a hatóság szerint a jogellenes és felróható magatartással arányos szankciónak tekinthető, valamint alkalmas arra, hogy a jövőbeli hasonló jogsértések elkövetésétől visszatartsa az adatkezelőket.
Az adatvédelmi hatóság döntése még nem végleges, az Osztrák Postának négy hete van, hogy bíróságon támadja meg a döntést.
Az alábbi cikk egy konkrét mezőgazdasági támogatási kérelem ügyében született uniós bírósági ítéletet mutat be.
Az EU az eladók termelői láncért viselt felelősségének szigorításáról döntött. Németországban már évek óta az értékesítők felelnek a termelőik emberi jog sértéseiért és környezetszennyezéseiért.
A szerző alábbi írásában az Európai Unió Bíróságának az FGTI vs Victoria Seguros SA-ügyben hozott ítéletét ismerteti, melyben az alkalmazandó jog kérdését vette górcső alá
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!