Világjogász

2016. november 15.

A véleménynyilvánítás szabadsága kiterjed a közérdekű adatok megismerésére

Az Emberi Jogok Európai Bírósága a Magyar Helsinki Bizottság által előterjesztett ügyben kimondta, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye védi a közérdekű adatok megismerésének jogát, amely része a véleménynyilvánítás szabadságának. A Bíróság álláspontja szerint a magyar állam megsértette a Magyar Helsinki Bizottság véleménynyilvánításhoz fűződő jogát, amikor annak kérelmére a rendőrség nem adta ki a kirendelt védők neveit és az általuk képviselt terheltek számát.

2016. november 14.

UIA-konferencia: Európai Unió – Biztonsági Unió?

A magyar főváros adott otthont az Ügyvédek Nemzetközi Szervezete (UIA) október 28. és november 1. között megrendezett éves kongresszusának, mely a szakmai világfórum életében éppen a hatvanadik volt. A rendezvény első témáinak ismertetőjét itt olvashatja. A kongresszus soron következő fő elemzéseként áttekintették a terrortámadások áldozatainak emberi jogait és az ezzel kapcsolatos európai parlamenti és tanácsi irányelvjavaslatot, melynek egyik tézise, hogy nemcsak azokra korlátozza a terrorizmus áldozatainak fogalmát, akik közvetlen sérelmet szenvedtek el, hanem a családtagjaikat is ideveszi.

2016. november 8.

Az amerikai elnökválasztások

Az idei fontos dátum az Amerikai Egyesült Államok és a világ életében. Két nagy esemény éve egyszerre 2016: az olimpiáé és az amerikai elnökválasztásé. Előbbire az újkori történelemben 1896 óta, utóbbira az USA alkotmányának 1788-89-es ratifikációja óta kerül sor minden negyedik esztendőben – ez a szökőévenkénti egybeesés persze aligha szándékos. Jelen rövid tanulmány az amerikai elnökválasztások rövid alkotmánytörténeti áttekintését nyújtja a kezdetektől napjainkig.[1]

2016. november 7.

Jogszerű-e a közigazgatási bírság megfizetésére kötelezett gépjárművezetőre kiszabott bírság biztosítása érdekében a gépjármű visszatartása?

Az Európai Bíróság (a továbbiakban: Bíróság, EuB) 2016. október 19-én határozott az EL‑EM‑2001 Ltd. kontra Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal Dél‑alföldi Regionális Vám‑ és Pénzügyőri Főigazgatósága ügyében. [1] Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság terjesztette elő, a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról szóló, 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmezése iránt.

2016. november 4.

Brexit: A Parlamentnek is szavaznia kell a kilépésről

A High Court döntése értelmében a brit Kormánynak nincs felhatalmazása egyedül döntést hozni a kilépési nyilatkozat Európai Uniónak való hivatalos megküldéséről, mivel ahhoz a Parlament jóváhagyása is szükésges.

2016. október 14.

Kínzás tilalmának megsértése ügyében döntött az EJEB

Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2016. október 4-én kihirdetett döntése értelmében a kínzás tilalmának megsértését jeleneti a hatályos magyarországi életfogytig tartó szabadságvesztés büntetések felülvizsgálatára vonatkozó szabályozás.

2016. október 9.

Európai Bíróság: autót reklámáron?

Az alábbiakban a gépjárművek reklámozásával kapcsolatos fogyasztóvédelmi rendelkezések értelmezéséről született európai bírósági ítéletet ismertetjük. A német szövetségi legfelsőbb bíróság által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásban eldöntendő kérdés lényege az volt: tartalmaz-e az uniós jog az árak megjelenítésére és feltüntetésére vonatkozóan olyan pontos előírásokat, miszerint következetesen tiltani kell az olyan gépjárműhirdetést, amely külön tünteti fel egyrészt a termék árát, másrészt a járműnek a gyártótól a vásárlóhoz való eljutása során kötelezően felmerülő költségeket?

 

2016. október 4.

EU: A Wi-Fi-szolgáltatók felelőssége a szerzői jog megsértéséért

Az Európai Unió Bírósága a Tobias McFadden vs Sony Music Entertainment Germany GmbH-eset kapcsán állást foglalt a tekintetben, milyen feltételekkel hivatkozhat egy Wi-Fi-szolgáltató az EU Elektronikus kereskedelemről szóló irányelvében foglalt felelősség alóli mentesülési okokra.

2016. szeptember 28.

Schengen – határok nélkül?

Hogyan néz ki a szabad mozgás joga a schengeni zónában és mit jelent a SIS és a VIS rendszere? Cikksorozatunkban ezekre keressük a választ, utalva arra is, hazánk 2007. december 21-én lett tagja a schengeni zónának, melynek nem az összes EU-s ország a tagja (pl. az Egyesült Királyság), viszont a térséghez tartozik néhány nem EU-s tagállam, mint Norvégia, Izland, Svájc és Liechtenstein.