Videokamerák a társasházak közös helyiségeiben

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szerző az alábbi írásában az Európai Unió Bíróságának ítéletét elemzi, mely a T. K. kontra Asociaţia de Proprietari bloc M5A‑ScaraA-ügyben[1] született és a lakóépületek közös helységeibe telepített videomegfigyelő rendszerek és az adatkezelés kapcsolatának kérdéskörét vizsgálta.

Bevezetés

A bukaresti törvényszék, a Tribunalul Bucureşti előzetes döntéshozatal iránti kérelmét az Európai Unió Bíróságához (EUB) az M5A társasház A lépcsőháza lakástulajdonosainak közössége, a T. K. lakástulajdonos és az Asociaţia de Proprietari bloc M5A‑ScaraA (ingatlantulajdonosok közössége) között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztette elő. A felek közti vita alapjául a T. K. arra irányuló kérelme szolgált, hogy az ingatlantulajdonosok közösségét ezen ingatlan videokamerás megfigyelésére szolgáló rendszer üzemen kívül helyezésére, és az ingatlan közös helyiségeiben elhelyezett videokamerák leszerelésére kötelezzék.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a személyes adatok kezeléséről szóló 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek[2] az adatok minőségére vonatkozó elvekről szóló 6. cikke (1) bekezdése e) pontjának miszerint:

„(1) A tagállamok rendelkeznek arról, hogy a személyes adatok: e) tárolásának olyan formában kell történnie, amely az érintettek azonosítását csak az adatok gyűjtése vagy további feldolgozása céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé. A tagállamok állapítják meg a személyes adatok történelmi, statisztikai vagy tudományos célból, hosszabb ideig történő tárolásának megfelelő garanciáit”;

és az adatfeldolgozás jogszerűvé tételére vonatkozó kritériumokról szóló 7. f) pontjának, miszerint:

„A tagállamok rendelkeznek arról, hogy a személyes adatok csak abban az esetben dolgozhatók fel, ha:

    (f) az adatfeldolgozás az adatkezelő, vagy az adatokat megkapó harmadik fél, vagy felek jogszerű érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha ezeknél az érdekeknél magasabb rendűek az érintettnek az 1. cikk (1) bekezdése értelmében védelmet élvező érdekei az alapvető jogok és szabadságok tekintetében”;

valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (Charta) a személyes adatok védelméről szóló 8. cikke rendelkezései, miszerint:

„(1) Mindenkinek joga van a rá vonatkozó személyes adatok védelméhez.

(2) Az ilyen adatokat csak tisztességesen és jóhiszeműen, meghatározott célokra, az érintett személy hozzájárulása alapján vagy valamilyen más, a törvényben rögzített jogos okból lehet kezelni. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy a róla gyűjtött adatokat megismerje, és joga van azokat kijavíttatni.

(3) E szabályok tiszteletben tartását független hatóságnak kell ellenőriznie;

és a jogok és elvek hatályáról és értelmezéséről szóló 52. cikke rendelkezései szerint:

(1) Az e Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által, és e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Az arányosság elvére figyelemmel, korlátozásukra csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.

(2) A Charta által elismert, a Szerződések egyes rendelkezéseiben szabályozott jogok csak az ott meghatározott feltételek és korlátozások mellett gyakorolhatók.

(3) Amennyiben e Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményben biztosított jogoknak, akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az említett egyezményben szerepelnek. Ez a rendelkezés nem akadályozza meg azt, hogy az unió joga kiterjedtebb védelmet nyújtson.

(4) Amennyiben e Charta a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból eredő alapvető jogokat ismer el, akkor ezeket a jogokat e hagyományokkal összhangban kell értelmezni.

(5) Az ebben a Chartában foglalt, alapelveket megállapító rendelkezések a saját hatásköreik gyakorlása során az unió intézményei, szervei és hivatalai által elfogadott jogalkotási és végrehajtási aktusok, illetve a tagállamok által elfogadott, az uniós jog végrehajtására irányuló jogi aktusok útján hajthatók végre. E rendelkezésekre bíróság előtt kizárólag az ilyen jogi aktusok értelmezése, illetve jogszerűségének megítélése tekintetében lehet hivatkozni.

(6) A nemzeti jogszabályokat és gyakorlatot az ebben a Chartában meghatározottak szerint teljes mértékben figyelembe kell venni.

(7) Az unió és a tagállamok bíróságainak kellően figyelembe kell venniük e Charta értelmezésére vonatkozó iránymutatásként készült magyarázatokat”

az értelmezésére irányult.

Négy éve, 2016-ban az európai uniós adatvédelmi szabályozás reformja keretében a 95/46/EK adatvédelmi irányelvet a GDPR, az EU 2016/679 általános adatvédelmi rendelete váltotta fel, amely 2018. május 25-étől alkalmazandó. A változtatás indokaként szolgált, hogy az irányelv hatályba lépése óta a személyes adatok gyűjtése kifinomultabbá és kevésbé kimutathatóvá vált, a személyes adatok védelme iránti igény fokozódott.

Az irányelv sajátosságai miatt nem érte el a kívánt harmonizációs hatást, így az átültető tagállami szabályozások jelentősen különböztek. A 2016/679 rendelet (GDPR) teljes jogegységesítésre törekszik, alkalmazandó előírásai közvetlenül hatályosulnak, közvetlenül alkalmazandóak.

A szükséges jogrendszeri koherencia biztosítása érdekében tagállami szinten csak az egyes ágazati törvényeket érintő, módosító törvényi rendelkezések, különös adatkezelési szabályok szükségesek. Ennek oka az, hogy néhány rendelkezésében a maga a rendelet ad felhatalmazást a tagállamoknak arra, hogy egy-egy kérdést a rendelet végrehajtása szempontjából részletesebben rendezzenek.

Az irányelvhez kötődő tagállami rendelkezések deregulációja, illetve módosítása azonban nem az azokban foglalt kötelezettség megszűnését jelenti, hanem azt, hogy a kötelezettség előírásait a továbbiakban a közvetlenül alkalmazandó uniós jog előírásaiból kell származtatni.

A tényállás[3]

T. K. az M5A ingatlanban található lakások egyikének tulajdonosa. Az épület egyes társtulajdonosainak kérésére az ingatlantulajdonosok közössége a 2016. április 7-ei közgyűlésen olyan határozatot fogadott el, amely jóváhagyta, hogy az épületbe videokamerás megfigyelőrendszert telepítsenek, melynek végrehajtása során három, megfigyelést biztosító videokamerát telepítettek az M5A épület közös helyiségeibe. Az első kamerát az épület bejárata felé irányították, a másodikat és harmadikat pedig a földszinti előcsarnokba, illetve a felvonóba szerelték fel.

T. K. tiltakozott e videokamerás megfigyelőrendszer telepítése ellen, azzal az indokkal, hogy az sérti a magánélet tiszteletben tartásához való jogot. Miután megállapította, hogy az általa tett számos lépés ellenére ‑ továbbá annak ellenére, hogy a társasházi ingatlantulajdonosok közössége írásban elismerte a bevezetett videokamerás megfigyelőrendszer jogellenességét ‑ a rendszer továbbra is működött, T. K. a bukaresti törvényszékhez, a Tribunalul Bucureşti-hez fordult annak érdekében, hogy az kényszerítő bírság terhe mellett kötelezze az ingatlantulajdonosok közösségét a három kamera leszerelésére és végleges üzemen kívül helyezésére. T. K arra hivatkozott, hogy a szóban forgó videokamerás megfigyelőrendszer sérti az elsődleges és másodlagos uniós jogot, különösen a magánélet tiszteletben tartásához való jogát, valamint a magánélet tiszteletben tartásához való jogra vonatkozó nemzeti jogot. Másfelől rámutatott arra, hogy a társasházi ingatlantulajdonosok közössége anélkül látott el személyesadat-kezelői feladatot, hogy betartotta volna az erre a célra a törvényben előírt nyilvántartásba vételi eljárást.

A társasházi ingatlantulajdonosok közössége rámutatott arra, hogy a videokamerás megfigyelőrendszer telepítéséről szóló határozatot azért hozták meg, hogy a lehető leghatékonyabban ellenőrizzék az épületen belüli mozgást, mivel a liftet számtalanszor megrongálták, valamint több lakásban és a közös helyiségekben is történtek betörések és lopások. Azt is kifejtették, hogy a korábban hozott intézkedések, azaz a kaputelefonos és mágneskártyás beléptető rendszer nem gátolta meg az ilyen jellegű jogsértések sorozatos elkövetését.

Az ingatlantulajdonosok közössége ezen felül továbbította T. K. részére azt a jegyzőkönyvet, amelyet a videokamerás megfigyelőrendszert telepítő társasággal vettek fel, és amely feltünteti, hogy 2016. október 21-én letörölték és kikapcsolták a rendszer merevlemezét, azt üzemen kívül helyezték, és a rögzített képeket törölték.

Ezen felül átadtak T. K. számára egy 2017. május 18-ai jegyzőkönyvet is, amelyből az derül ki, hogy a megfigyelést biztosító három videokamerát leszerelték. Ez a jegyzőkönyv kifejti, hogy az ingatlantulajdonosok közössége időközben teljesítette a személyesadat-kezelőként történő nyilvántartásba vételhez szükséges eljárást. T. K. mindazonáltal megjegyezte a bíróság előtt, hogy a megfigyelést biztosító három kamera még mindig a helyén van.

A kérdést előterjesztő bíróság rámutatott arra, hogy a 95/46 irányelv román jogba való átültetése érdekében elfogadott 677/2001 sz. törvény[4] 5. cikke általános jelleggel írja elő, hogy a személyes adatok kezelésére, mint amilyen a képek videokamerás megfigyelőrendszerrel történő rögzítése, csak az érintett kifejezett és egyértelmű hozzájárulásával kerülhet sor. E cikk (2) bekezdése ugyanakkor felsorolja az e szabály alóli kivételeket, amelyek között szerepel az a helyzet, amikor a személyes adatok kezelésére az érintett vagy más, veszélyben levő személy élete, testi épsége vagy egészsége védelmében van szükség.

Az ANSPDCP 52/2012. határozatának[5] 1. cikke előírta, hogy:

„A személyes adatok gyűjtése, rögzítése, tárolása, felhasználása, továbbítása, nyilvánosságra hozatala vagy képek videokamerás megfigyeléssel történő bármely más kezelése, amely műveletek lehetővé teszik természetes személyek közvetlen vagy közvetett azonosítását, a [677/2001. sz. törvény] hatálya alá tartozó személyesadat-kezelési műveleteknek minősülnek.”

E határozat 4. cikke szerint:

„Videokamerás megfigyelésre elsődlegesen a következő célokból kerülhet sor:

a) jogsértések megelőzése és az ezek elleni küzdelem;

b) a közúti közlekedés felügyelete és a közlekedési szabályok megsértésének megállapítása;

c) személyek, vagyontárgyak, értékek, ingatlanok és közhasznú létesítmények, valamint környezetük őrzése és védelme;

d) közérdekű intézkedések végrehajtása vagy közhatalom gyakorlása;

e) jogos érdekek érvényesítése azzal a feltétellel, hogy az érintett személyek alapvető jogait és szabadságait nem sértik.”

A határozat 5. cikkének (1)–(3) bekezdése értelmében:

„(1) Videokamerás megfigyelésre sor kerülhet nyilvános vagy nyilvánosság számára nyitva álló helyiségekben vagy helyeken, ideértve a köz- vagy magánterületeken található bejáró utakat, a törvényben előírt feltételek mellett.

(2) A megfigyelést biztosító videokamerákat láthatóan kell elhelyezni.

(3) A leplezett videokamerás megfigyelési eszközök használata a törvény által meghatározott esetek kivételével tilos.”

Ugyanezen határozat 6. cikke előírta:

„A személyes adatok videokamerás megfigyelőrendszer útján történő kezelésére csak az érintett kifejezett és egyértelmű hozzájárulásával kerülhet sor vagy a 677/2001. sz. törvény 5. cikkének (2) bekezdésében meghatározott esetekben […].”

A kérdést előterjesztő bíróság a továbbiakban különösen a Charta 52. cikkének (1) bekezdésére hivatkozott, amely rögzíti azon elvet, amely szerint a polgárok alapvető jogaiba és szabadságaiba való beavatkozás által követett cél és az alkalmazott eszközök között arányosságnak kell fennállnia, továbbá, hogy a szóban forgó videokamerás megfigyelőrendszert nem az ingatlantulajdonosok közössége által kinyilvánított célkitűzés, nevezetesen az érintettek – azaz annak az épületnek a társtulajdonosai, amelybe a rendszert telepítették – életének, testi épségének vagy egészségének védelmét meghaladó módszerrel vagy célból használták.

E körülmények között a bukaresti törvényszék, a Tribunalul Bucureşti eljárását felfüggesztette és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesztett az EUB elé.

Az EUB értékelése és ítélete

Az előterjesztett kérdések kapcsán az EUB elöljáróban megállapította, hogy bár a kérdést előterjesztő bíróság negyedik kérdésével a 95/46 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének e) pontjára hivatkozott, nem adott magyarázatot arra, hogy e rendelkezés az ügyben szereplő jogvita eldöntése szempontjából mennyiben releváns. Ez a rendelkezés ugyanis kizárólag azokról a követelményekről szól, amelyeknek a személyes adatok tárolása során meg kell felelni. Azonban a rendelkezésére álló iratok alapján nem tekinthető úgy, hogy az eljárás ezen aspektusra is vonatkozik. Amennyiben ezzel a kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság arra várt választ, hogy az olyan videokamerás megfigyelőrendszer bevezetése, mint amely a szóban forgó rendszer arányban áll-e az elérni kívánt célokkal, rá kell mutatni: annak a kérdésnek az eldöntéséhez, hogy az e rendszer által gyűjtött személyes adatok megfelelnek-e az arányosság követelményének, a 95/46 irányelv 6. cikke (1) bekezdése c) pontjának értelmezésére van szükség.

Ezt a rendelkezést a 95/46 irányelv 7. cikkének f) pontjában foglalt második alkalmazási feltétel ellenőrzése során kell figyelembe venni, amely feltétel szerint a személyes adatok kezelésének jogos érdekek érvényesítéséhez kell „szükségesnek” lennie[6].

A kérdést előterjesztő bíróság első és második kérdésével a Charta 8. és 52. cikkére, egyfelől önmagukban, másfelől azoknak a 95/46 irányelv 7. cikkének f) pontjával összefüggésében hivatkozott. Márpedig az EUB korábbi ítéletében már megállapította, hogy az e rendelkezésben meghatározott feltétel – azaz az adatvédelemmel érintett személy olyan alapvető jogainak és szabadságainak megléte, amelyek magasabb rendűek az adatkezelő vagy azon személy által érvényesíteni kívánt jogos érdeknél, akivel az adatot közölték – értékelése során súlyozni kell a szóban forgó ellentétes jogok és érdekek között, az adott eset egyedi körülményeinek függvényében, amely súlyozás keretében figyelembe kell venni az érintettnek a Charta 7. és 8. cikkéből eredő jogai jelentőségét[7]. Ebből következően eme ügyben a Charta 8. és 52. cikkét nem lehet elszigetelten alkalmazni.

A fentiekre tekintettel az EUB megállapítása szerint az előterjesztő bíróság együttesen vizsgált kérdéseivel arra vár választ, hogy a 95/46 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontját és 7. cikkének f) pontját a Charta 7. és 8. cikkével összefüggésben úgy kell-e értelmezni, hogy azokkal ellentétesek az olyan nemzeti rendelkezések, amelyek lehetővé teszik olyan videokamerás megfigyelőrendszer bevezetését, amelyet a lakáscélú ingatlan közös helyiségeibe telepítenek az érintettek hozzájárulása nélkül, hogy érvényesítsék a személyek és vagyontárgyak biztonságának és védelmének biztosításában álló jogos érdeket[8].

A továbbiakban az EUB emlékeztetett arra, hogy az olyan videofelvétellel történő személymegfigyelés, amikor a felvételt adatrögzítő eszközön – merevlemezen – tárolják végtelenített formában, a 95/46 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében automatizált módon történő személyesadat-kezelésnek minősül[9]. Ezért a videokamerás megfigyelőrendszert e rendelkezés értelmében személyes adatok automatizált kezelésének minősíti, amennyiben a telepített berendezés olyan személyes adatok, például természetes személyek azonosítására alkalmas képek rögzítését és tárolását teszi lehetővé.

Ezen felül az EUB felhívta a figyelmet, hogy a személyes adatok bármilyen kezelésének meg kell felelnie egyrészt a 95/46 irányelv 6. cikkében az adatok minőségére vonatkozóan megfogalmazott elveknek, másrészt az adatkezelés jogszerűségére vonatkozó, ezen irányelv 7. cikkében felsorolt kritériumok egyikének[10]. Az irányelv 7. cikke kimerítő és korlátozó jellegű felsorolását írja elő azon eseteknek, amelyekben a személyes adatok kezelése jogszerűnek minősíthető.

A tagállamok nem alkothatnak a személyes adatok kezelésének megengedhetőségére vonatkozó, az említett cikkben szereplőkhöz képest új elveket, és olyan további követelményeket sem írhatnak elő, amelyek módosítanák az e cikkben előírt hat elv akár egyikének a hatályát[11]. Vagyis ahhoz, hogy a személyes adatkezelés jogszerűnek minősüljön, a 95/46 irányelv 7. cikkében meghatározott hat eset valamelyikébe kell tartoznia.

A kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések különösen az adatkezelés jogszerűvé tételének a 95/46 irányelv 7. cikkének f) pontjában leírt kritériumára vonatkoznak, amely rendelkezést a 677/2001. sz. törvény 5. cikke (2) bekezdésének e) pontja ültetett át a román jogrendbe, amely rendelkezésre az ANSPDCP 52/2012. sz. határozatának 6. cikke is visszautal, kifejezetten a személyes adatok videokamerás megfigyeléssel történő kezelését illetően.

E tekintetben a 95/46 irányelv 7. cikkének f) pontja három együttes feltételhez rendeli a személyes adatok kezelésének jogszerűségét:

• először is, az adatkezelő, vagy az adatokat megkapó harmadik fél, vagy felek jogos érdekének érvényesítése,
• másodszor, a személyes adatok kezelése valamely jogos érdek érvényesítéséhez szükséges, és
• harmadszor az, hogy az adatvédelemmel érintett személy alapvető jogai és szabadságai nem magasabb rendűek az érvényesíteni kívánt jogos érdeknél[12].

Az EUB hangsúlyozta, hogy a 95/46 irányelv 7. cikkének f) pontja nem követeli meg az érintett személy hozzájárulását. A személyes adatok kezelésére e cikkben előírt vagylagos feltételek közül ugyanis kizárólag az ezen irányelv 7. cikkének a) pontjában szereplő írja elő e hozzájárulást[13].

A jelen ügyben az a célkitűzés, amelyet lényegében az adatkezelő határoz meg, amikor bevezet egy olyan rendszert, mint az eljárásban szóban forgó videokamerás megfigyelőrendszer, amely célkitűzés egy épület társtulajdonosai vagyontárgyainak, egészségének és életének védelmében áll, a 95/46 irányelv 7. cikke f) pontjának értelmében vett „jogos érdeknek” minősíthető. Az e rendelkezésben meghatározott első feltétel tehát teljesül[14].

A kérdést előterjesztő bíróság mindazonáltal úgy tette fel a kérdést, hogy a 7. cikk f) pontjában előírt első feltételt úgy kell-e értelmezni, hogy a szóban forgó adatkezelő érdekének „az adatkezelés időpontjában” egyfelől „bizonyítottnak”, másfelől „létezőnek és ténylegesnek kell lennie”.

E tekintetben az EUB már korábbi ítéletében megállapította, hogy a 95/46 irányelv 7. cikke f) pontjának megfelelően a személyes adatok kezelőjének vagy az adatokat megkapó harmadik személynek az ezen adatkezelést indokoló jogos érdekkel kell rendelkeznie, ezen érdeknek az adatkezelés időpontjában létezőnek és ténylegesnek kell lennie, és az nem lehet elméleti ebben az időpontban[15].

Bár a jelen ügy összes körülményének értékelése során nem feltétlenül lehet azt megkövetelni, hogy a múltban konkrétan került veszélybe a vagyontárgyak és a személyek biztonsága, e megállapítás megerősíti azt a következtetést, amely szerint fennáll a vitatott adatok kezelését igazoló, létező és tényleges jogos érdek.

Ezen ügyben a létező és tényleges érdek fennállásával kapcsolatos feltétel mindazonáltal teljesítettnek tekinthető, mivel a kérdést előterjesztő bíróság arról számolt be, hogy lopások, betörések és rongálások történtek a videokamerás megfigyelőrendszer bevezetése előtt, annak ellenére, hogy az épület bejáratához kaputelefonból és mágneskártyából álló biztonsági rendszert telepítettek[16].

A 95/46 irányelv 7. cikkének f) pontjában foglalt második feltételt illetően, amely szerint a személyes adatok kezelésére jogos érdek érvényesítéséhez van szükség, a bíróság emlékeztetett arra, hogy a személyes adatok védelmének elve alóli kivételeknek és ezen elv korlátozásainak a feltétlenül szükséges határokon belül kell maradniuk.[17]

E feltétel értelmében a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a tényállás szerinti ügyben szóban forgó videokamerás megfigyelőrendszer által érvényesíteni kívánt, az adatkezeléshez fűződő jogos érdek, amely lényegében a vagyontárgyak és személyek biztonságának garantálásában és a jogsértések bekövetkezésének megelőzésében áll, ésszerűen nem érhető-e el ugyanilyen hatékonysággal az érintettek alapvető jogait és szabadságait, különösen a Charta 7. és 8. cikkében biztosított, a magánélet tiszteletben tartásához és a személyes adatok védelméhez való jogukat kevésbé veszélyeztető eszközök révén.

Az EUB a rendelkezésére álló iratokból megállapította, hogy a tényállás szerinti ügyben szereplő adatkezelés arányosságához kapcsolódó követelményeket figyelembe vették. Nem vitatott ugyanis, hogy alternatív intézkedésként eredetileg az épület bejáratánál egy kaputelefonból és mágneskártyából álló biztonsági rendszert vezettek be, amely viszont elégtelennek bizonyult. Ezen felül a szóban forgó videokamerás megfigyelő berendezéseket csak a társasház közös helyiségeiben, illetve a hozzájuk vezető utakon helyezték el. Így a videokamerás megfigyelő berendezésekkel megvalósított adatkezelés arányosságát az e berendezés elhelyezésének és működésének konkrét módjait figyelembe véve kell értékelni, amelyeknek az érintettek jogaira és szabadságaira gyakorolt hatást a szóban forgó videokamerás megfigyelőrendszer hatékonyságának biztosítása mellett kell korlátozniuk.

Az adatkezelés szükségességére vonatkozó feltétel azt jelenti, hogy az adatkezelőnek meg kell vizsgálnia például azt, hogy nem elegendő-e, ha a videokamerás megfigyelés éjszaka vagy a szokásos munkaidőn kívül történik, és blokkolnia kell, vagy elmosódottá kell tennie az olyan zónákban rögzített képeket, ahol nincs szükség megfigyelésre[18].

A 95/46 irányelv 7. cikkének f) pontjában foglalt, az adatvédelemmel érintett személy olyan alapvető jogainak és szabadságainak meglétével kapcsolatos feltételt illetően, amely jogok és szabadságok magasabb rendűek, mint az adatkezelő vagy az adatot megkapó harmadik fél vagy felek jogos érdekei, az EUB arra emlékeztetett, hogy e feltétel értékelése során súlyozni kell a szóban forgó ellentétes jogok és érdekek között, az adott eset egyedi körülményeinek függvényében, amely súlyozás keretében figyelembe kell venni az érintettnek a Charta 7. és 8. cikkéből eredő jogai jelentőségét[19]. Miként ezzel összefüggésben már megállapította, hogy valamely tagállam e kategóriák tekintetében nem írhatja elő végleges módon az ellentétes érdekek és jogok közötti súlyozás eredményét, anélkül hogy eltérő eredményt tenne lehetővé az adott eset sajátos körülményei okán.[20] Ítélkezési gyakorlatából az is következik, hogy e súlyozás során figyelembe lehet venni, hogy az adatkezeléssel érintett személy alapvető jogainak az említett adatkezelés általi sérelme súlyossága azon ténytől függően változhat, hogy a szóban forgó adatok szerepelnek-e már a nyilvánosság által hozzáférhető forrásokban, vagy sem[21].

Az érintett személynek a Charta 7. és 8. cikkében rögzített jogai súlyosabb sérelmét kell figyelembe venni, és össze kell vetni az adatkezelő vagy ama harmadik fél vagy felek jogos érdekével, akikkel az adatokat közölték.[22] Az érintett jogai és szabadságai megsértésének súlyosságával összefüggő kritérium a 95/46 irányelv 7. cikke f) pontja értelmében megkövetelt, esetről esetre történő súlyozás vagy összevetés lényeges eleme. Ezért különösen figyelembe kell venni a szóban forgó személyes adatok jellegét, közelebbről: azok esetlegesen különleges voltát, valamint a szóban forgó adatok kezelésének jellegét és konkrét szabályait, nevezetesen ama személyek számát, akik hozzáférhetnek ezekhez az adatokhoz, illetve a hozzáférés szabályait[23]. E súlyozás szempontjából szintén relevánsak az érintett személynek azok az ésszerű elvárásai, hogy személyes adatait nem fogják kezelni, ha az adott ügy körülményei között ez a személy ésszerűen nem számíthat az ilyen adatok későbbi kezelésére.

Ezeket a tényezőket kell összevetni azzal, hogy a szóban forgó videokamerás megfigyelőrendszer által a jelen esetben érvényesíteni kívánt jogos érdek mennyiben jelentős az érintett ingatlan valamennyi társtulajdonosának szemszögéből, amennyiben e rendszer célja lényegében az említett társtulajdonosok vagyonának, egészségének és életének védelme[24].

A fentiekre tekintettel az EUB az előterjesztett kérdésekre azt a választ adta: a 95/46 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontját és 7. cikkének f) pontját a Charta 7. és 8. cikkével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétesek az olyan nemzeti rendelkezések, amelyek lehetővé teszik olyan videokamerás megfigyelőrendszer bevezetését, az adott ügyben egy lakáscélú ingatlan közös helyiségeibe az érintett hozzájárulása nélkül, a személyek és vagyontárgyak biztonságának és védelmének biztosításában álló jogos érdek érvényesítése céljából telepítettek, ha a személyes adatok szóban forgó videokamerás megfigyelőrendszerrel történő kezelése megfelel az említett 7. cikk f) pontjában előírt feltételeknek[25].

Egy kötetben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság általános adatvédelmi rendelettel (GDPR) kapcsolatos 2019-es értelmezései. A kötet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak a GDPR előírásait értelmező, elsősorban a nyilvánosságra hozott határozataiban megjelenő gyakorlatát dolgozza fel, témakörönként tekintve át a hatóság megállapításait. Rendelje meg itt!

Lábjegyzetek:

[1] 2019. december 11-ei TK kontra Asociaţia de Proprietari bloc M5A‑ScaraA C‑708/18. sz. ügy, ítélet ECLI:EU:C:2019:1064 (Ítélet)

[2] A személyes adatok kezelése vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24-ei 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv.

[3] Ítélet 14-27. pont

[4] A 102/2005. sz. törvénnyel és a 36/2007. sz. sürgősségi kormányrendelettel módosított Legea nr. 677/2001 pentru protecția persoanelor cu privire la prelucrarea datelor cu caracter personal și libera circulație a acestor date törvényt, a személyes adatok kezelése vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló 677/2001. sz. törvény

[5] A személyes adatok kezelésének felügyeletét ellátó román nemzeti hatóság, az Autoritate Națională de Supraveghere a Prelucrării Datelor cu Caracter Personal (ANSPDCP) által hozott, a személyes adatok videokamerás megfigyelés útján történő kezeléséről szóló 52/2012. sz. határozat

[6] Ítélet 31. pont

[7] 2011. november 24-ei Asociación Nacional de Establecimientos Financieros de Crédito-ítélet, C‑468/10 és C‑469/10, EU:C:2011:777, 40. pont

[8] Ítélet 33. pont

[9] 2014. december 11-ei Ryneš-ítélet, C‑212/13, EU:C:2014:2428, 25. pont

[10] 2014. május 13-ai Google Spain és Google-ítélet, C‑131/12, EU:C:2014:317, 71. pont

[11] 2016. október 19-ei Breyer-ítélet, C‑582/14, EU:C:2016:779, 57. pont

[12] 2017. május 4-ei Rīgas satiksme-ítélet, C‑13/16, EU:C:2017:336, 28. pont

[13] Ítélet 41. pont

[14] 2014. december 11-ei Ryneš-ítélet, C‑212/13, EU:C:2014:2428, 34. pont

[15] Ítélet 44. pont

[16] Ítélet 45. pont

[17] 2017. május 4-ei Rīgas satiksme-ítélet, C‑13/16, EU:C:2017:336, 30. pont

[18] Ítélet 51. pont

[19] Ítélet 52. pont

[20] 2016. október 19-ei Breyer-ítélet, C‑582/14, EU:C:2016:779, 62. pont

[21] 2017. május 4-ei Rīgas satiksme-ítélet, C‑13/16, EU:C:2017:336, 32. pont

[22] 2011. november 24-ei Asociación Nacional de Establecimientos Financieros de Crédito-ítélet, C‑468/10 és C‑469/10, EU:C:2011:777, 45. pont

[23] Ítélet 57. pont.

[24] Ítélet 59. pont

[25] Ítélet 60. pont

---