Foglalkoztatás, rendelkezésre állás és a felelősségbiztosítás kérdései a Magyar Munkajogi Konferecián


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2022. október 11-én vette kezdetét a XIX. Magyar Munkajogi Konferencia, amelynek első napjáról az alábbiakban részletes képes beszámolót olvashatnak.

A XIX. Magyar Munkajogi Konferencia reggel 9-től várta az érdeklődőket. A megnyitó előtt kötetlen beszélgetésre és a kiállítók, illetve a Wolters Kluwer Hungary Kft. kiadványainak, szoftvereinek megtekintésére, illetve kávé és üdítőfogyasztásra nyílt lehetőség.

Regisztráció

Az eseményt 11 órától Kézdi Katalin a Wolters Kluwer Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és dr. Pál Lajos ügyvéd, egyetemi tanár a Konferencia szakmai házigazdája nyitották meg.

A Megnyitót követően kihirdették és átadták az idei Pro Iure Laboris Díjat, amit idén Dr. Berke Gyula a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense kapott meg. Ezúton is gratulálunk a díjhoz!

Díjátadó

A díjátadó után egyből áteveztünk a foglalkoztatási és rendelkezésre állási kötelezettség kérdéseinek vizsgálatára. Prof. dr. Kiss György a munkavállaló rendelkezésre állási és munkáltató foglalkoztatási kötelezettségét mutatta be a bedolgozói jogviszony, a platformmunka, a több munkáltató által létesített munkaviszony és behívásos munkavégzés esetében, nemzetközi kontextusba helyezve a témát. Prof. dr. Kiss György előadásáról később részletesen olvashatnak.

Prof. dr. Kiss György előadása

Az előadást ebédszünet követte. A Thermal Hotel Visegrád csapata igazán kitett magáért. Az ebédválaszték igen bőséges volt, az ételek pedig ízletesre sikerültek.

Ebéd

Az ebéd levezetéseként a Wolters Kluwer Hungary Kft. standjánál az érdeklődők megtekinthették és megvásárolhatták a szakkönyveinket, valamint munkatársaink játékra is csábították a résztvevőket. A Wolters Kluwer Hungary Kft. logóját kellett puzzle formában kirakni és siker esetén ajándékkal kedveskedtünk a próbálkozóknak.

Könyveink

dr. Kun Attila előadása

Az ebéd utáni szekcióban a konferencia résztevevői dr. Kun Attila Munkáltatói kárfelelősségről „másképpen” – a biztosítási logika lehetőségei? címmel tartott előadását hallgathatták meg.

Az előadáson a munkavállalót ért egészségkárosodással kapcsolatos kártérítési felelősség egyen nemzetközi modelljeiről, a hatályos magyar rendszer főbb diszfunkcióiról és az átfogó reform szükségességéről és a szabályozás lehetséges irányairól volt szó. dr. Kun Attila előadását szintén beszámolóban ismertetjük majd.

Kávészünet

Az előadást kávészünet követte, amely lehetőséget adott a konferencián résztvevők kötetlen beszélgetésére és a fent már említett kiadványokat is megtekinthették az érdeklődők, illetve a nyereményjátékban is részt vehettek.

A kávészünet után szemináriumok következtek:

Az első szeminárium A tárgyalóteremből jelentjük – tanulságos esetek címmel került megrendezésre. Itt dr. Tercsák Tamás ügyvéd moderálásával dr. Kulisity Mária, a Fővárosi Ítélőtábla bírája, dr. Guba Veronika a Fővárosi Törvényszék bírája és dr. Mózsa Gábor a Győri Ítélőtábla bírája ismertették a bírói gyakorlatból kiválasztott érdekes ügyeket.

Ezzel párhuzamosan dr. Nádasné dr. Rab Henriett a Debreceni Egyetem docensének moderálásával, A munkáltatói kártérítési felelősség lehetséges alternatívája – a kötelező felelősségbiztosítás címmel tartott szemináriumon (e sorok írója ezen a szemináriumon vett részt) dr. Nádas György A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Környezetjogi és Munkajogi Tanszék egyetemi docense, dr. Ikanov Gábor ügyvéd és dr. Dudás Katalin ügyvéd tartott előadást.

dr. Nádas György előadása

Dr. Nádas György előadásában a felelősségbiztosítás előnyeinek kiemelésén túl az Mt. teljes kártérítést deklaráló elve és a biztosítótársaságok felelősségkorlátozása közötti ellentétet mutatta be részletesebben, illetve kiemelte, hogy a biztosításnak – így a munkáltatónak – nem kizárólag a munkavállaló egészségében vagy életében bekövetkező károkat, hanem a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás mintájára a vagyoni és nemvagyoni károkat is fedeznie kellene.

dr. Ikanov Gábor

Dr. Ikanov Gábor gyakorlati szemléletű előadásában bemutatta a munkavállaló jogérvényesítési lehetőségeit a munkáltatóval szemben. Előadásában érintette a peres és nemperes eljárásokat, a végrehajtás, a felszámolás problémáit és az előadás címére tekintettel a felelősségbiztosítás kérdéseit is érintette. Álláspontja szerint a felelősségbiztosítás bevezetésével jelentősen csökkenthető lenne a munkaügyi perek száma.

Dr. Dudás Katalin munkavédelmi tárgyú előadásában a munkahelyi balesetek kivizsgálásának gyakorlatát mutattatta be, illetve kiemelte, hogy a munkavédelem foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos részéről igen kevés szó esik napjainkban.

Kérdésre válaszolva az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeivel összefüggésben elmondta, hogy a 353/2022. (IX. 19.) Korm. rendelet szabályaihoz képest a munkavédelmi törvény eltérő szabályozást tartalmaz, ezért a jogforrási hierarchiából következően a munkáltatók szerinte továbbra is kötelesek egyediesíteni, azaz az adott munkakör és a munkavállaló ismert egészségi állapota alapján biztosítani az egészséges és biztonságos munkavégzést. Ellenkező esetben a munkáltató kártérítési felelőssége fennáll.

Ezt dr. Nádas György is megerősítette, aki elmondta, hogy a munkavállaló csak a munkáltatóval szemben tud fellépni, azonban a munkáltató igényét később érvényesítheti, akár az állammal szemben.

A harmadik szemináriumon A köztulajdonban álló munkáltatók és a kollektív szerződés kérdéseiről volt szó. A szemináriumot dr. Nemeskéri-Kutlán Endre a MÁV Zrt. jogi igazgatója moderálta és dr. Balogh Áron Péter egyéni ügyvéd, dr. Nyemcsok Attila az MVM Démász Áramhálózati Kft. osztályvezető jogtanácsosa és dr. Bihary László a MÁV Zrt. általános és társasági jogi vezetője tartottak előadást.

A szemináriumokat egy kerekasztal beszélgetés követte Révkalauz: eligazító a munkajogi jogalkalmazás útvesztőiben  címmel, amelyen dr. Bankó Zoltán PTE ÁJK Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék egyetemi docense, dr. Berke Gyula PTE ÁJK Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, Kézdi Katalin a Wolters Kluwer Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és dr. Megyeri Andrea a Jogtár® Szerkesztőségének vezetője, a Wolters Kluwer Hungary Kft. Innovációs és Üzletfejlesztési Igazgatója vettek részt.

Révkalauz

Levezetésképpen kötetlenebb programként került megrendezésre a Munkajog a szaunában. Ezt Litkai Gergely, ügyvéd, humorista stand up előadása követte. A szórakozás után vacsora következett, majd ultipartival és csocsóval várták a szervezők a közönséget.

A tartalmas napot DJ Komlósi Gyuri vezetésével disco és karaoke est zárta.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

NIS2: ki legyen az információs rendszerek biztonságáért felelős személy?

A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló „Kibertan-törvény” hatálybalépésével kezdetét vette Magyarországon is az EU új NIS2 (Network Information System v2) irányelvének átültetése a hazai jogrendbe. Ezek az információvédelmi követelmények minden eddiginél szélesebb kört érintenek, az előzetes becslések alapján közvetlenül 2500-3000 társaság került a hatálya alá. Az érintett cégeknek  2024. június 30-ig már csak alig két hónap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZFTH).  A regisztráció során adminisztratív és technikai jellegű cégadatok megadása mellett az információs rendszerek biztonságáért felelős személy (IBF) adatait és elérhetőségét is fel kell tüntetni. Kóczé Péter a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég digitális üzletágának vezetője segít átgondolni, hogy mi alapján válasszuk ki a cég számára optimális megoldást.

2024. május 7.

Új “kódex” a bevándorlási jog területén

A Wolters Kluwer Hungary által szervezett három részes webinárium-sorozat első előadásában a bevándorlási jog területén hatályba lépett új kódexet mutatta be dr. Fehér Dániel adótanácsadó, a Fehér Legal & Tax irodavezető ügyvédje és dr. Borka Balázs ügyvéd, a Fehér Legal & Tax partnere .

2024. május 3.

Kontroll alatt a hazai közbeszerzési piac: hároméves rekordot döntött a hiánypótlások száma

2024 első negyedévében összesen 5896 darab hirdetmény érkezett be a Közbeszerzési Hatósághoz, amelyhez 6536 hiánypótlás kapcsolódott. A hiánypótlások száma 4 százalékkal felülmúlta az előző évi adatokat – derül ki a szervezet 2024 első negyedéves Gyorsjelentéséből. Minden közbeszerzésben elköltött 100 forintból 63 a kkv-szektorhoz került.