Cégvilág

2016. november 11.

Változik a versenyjogi szabályozás

Az őszi törvénycsomaggal egy versenyjogi módosító javaslat (T/12718) is az országgyűlés elé került. „A javaslat elfogadása esetén a jövőben a kartellezés vagy erőfölénnyel való visszaélés miatt elmarasztalt vállalkozásokkal szemben könnyebben lehet majd kártérítési igényt érvényesíteni, ezért növekedhet az ilyen perek száma.” – hívta fel a figyelmet dr. Zavodnyik József, a KLART Legal versenyjogi szakértője a Jogászvilághoz is eljuttatott közleményében.

2016. november 11.

Az érvénytelenül kikötött határozott időtartam jogkövetkezménye

A munkavállaló a jogellenes munkaviszony megszüntetése esetén járó jogkövetkezmények iránt pert indíthat, ha a munkaszerződésben az érvénytelenül kikötött határozott időtartam elteltére hivatkozással nem foglalkoztatják tovább – a Kúria eseti döntése.

2016. november 10.

Nem lehet a Rubik-kocka EU-védjegy

Az Európai Unió Bírósága csütörtökön hatályon kívül helyezte elsőfokú Törvényszékének korábbi ítéletét, amely a Rubik-kocka formájának európai uniós védjegyként történő lajstromozását mondta ki, valamint megsemmisítette az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) ugyanerre vonatkozó határozatát is.

2016. november 10.

Közigazgatási bírság: jogszerű-e a gépjármű visszatartása?

Az Európai Bíróság (a továbbiakban: Bíróság, EuB) 2016. október 19-én határozott az EL‑EM‑2001 Ltd. kontra Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal Dél‑alföldi Regionális Vám‑ és Pénzügyőri Főigazgatósága ügyében. [1] Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság terjesztette elő, a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról szóló, 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmezése iránt.

2016. november 9.

Munkaerő felvétel lépésről-lépésre

Az állás meghirdetése és a kiválasztott munkavállaló első munkanapja közötti egyes fázisok során a munkáltatónak számos dologra kell odafigyelnie. Mik ezek és milyen esetleges buktatói lehetnek egy munkaerő felvételi eljárásnak?

2016. november 9.

Elismerés-visszajelzés, a munkaerő-megtartás kulcsa

Nem telik el nap, hogy a sajtó ne foglalkozna a munkaerőhiánnyal, a dolgozók megtartásával. A probléma eddig is érezhető volt, de talán most csúcsosodott ki, amikor a munkáltatók azt látták, hogy sokkal nehezebben találnak megfelelő minőségű munkaerőt. Hova tűntek a dolgozók, beosztottak? Miben lehet a probléma gyökere? Miért annyira fontos az EQ? Kérdéseinkre Csikós-Nagy Katalintól, az Evolution Group ügyvezetőjétől, fluktuációkezelő szekértőjétől és Bessenyei Zsolttól, a Bonafarm Csoport Élelmiszeripari HR vezetőjétől kaptunk választ.

2016. november 8.

Fontos határidő jön a kölcsönzőcégeknek

Fontos határidő közeledik a kölcsönzött munkaerőt foglalkoztató vállalkozások számára
2012. július 1-jén hatályba lépett az új munka törvénykönyve, a 2012. évi I. törvény (továbbiakban Mt.) A törvény hatálybalépésével kapcsolatos átmeneti rendelkezéseket a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló 2012. évi LXXXVI. tv. (továbbiakban Mth.) tartalmazza.

2016. november 8.

Munkaerő-kölcsönzés: határidő közeleg

Fontos határidő közeledik a kölcsönzött munkaerőt foglalkoztató vállalkozások számára
2012. július 1-jén hatályba lépett az új munka törvénykönyve, a 2012. évi I. törvény (továbbiakban Mt.) A törvény hatálybalépésével kapcsolatos átmeneti rendelkezéseket a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló 2012. évi LXXXVI. tv. (továbbiakban Mth.) tartalmazza.

2016. november 8.

Mennyiben is állapodtunk meg?

Mi a teendő, ha a munkavállaló állítása szerint magasabb bérben állapodtak meg a munkáltatóval, mint amennyit végül is megkapott? A pontos elszámolás nem csak a hosszú barátságnak, de a tartós munkaviszonynak is alapfeltétele.