Cégvilág

2016. március 16.

A főnök lehallgatása rendkívüli felmondást ér

Az a magatartás, hogy a munkavállaló a felettese íróasztalán, papírlap alá rejtve elhelyezte felvétel készítésére alkalmas, bekapcsolt állapotban lévő mobiltelefonját, megalapozza a rendkívüli felmondást – a Kúria eseti döntése.

2016. március 10.

Kötelező tőkeemelés: egy évvel elhalasztva

Kihirdették a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.) módosítását tartalmazó, 2016. március 1-jén elfogadott törvény, amely egyebek között 2017. március 15-ére halasztja a 3 millió forint alatti törzstőkével rendelkező kft.-k kötelező tőkeemelésének (átalakulásának, egyesülésének) a határidejét.

2016. március 9.

Kinek jár osztalék cégeladásnál?

A rendszerváltást követő első cégalapítások óta eltelt idő mára szükségessé tette a tulajdonosi körök és ügyvezetések cseréjét, amihez megkerülhetetlen a gazdasági társaságok jelentős részében az alapító tagok részesedésének az eladása, az ügyvezetés átadása.

2016. március 9.

Túlképzettség, mint felmondási ok?

A túlképzett munkavállalók foglalkoztatása régóta vitatott kérdés a HR szakemberek körében. Ilyen munkavállalók foglalkoztatása esetén több olyan a mindennapi munkavégzés során felmerülő praktikus tényezőt is figyelembe kell venni, amelyeknek akár jogi vetületei is lehetnek. Cikkünk ezekről kísérel meg rövid áttekintést nyújtani a hazai munkajogi szabályok tükrében. Gera Dániel írása.

2016. március 7.

Az egészséges munkahely megtérülő befektetés

Vajon megéri- e a munkavállaló egészségébe fektetni? Vagy egyáltalán kérdés- e ez akkor, amikor a megfelelő biztonság és védelem, valamint az egészséges munkakörülmények már alapvető feltételek a munkahelyeken?

2016. március 5.

Kit terhel a Hycomat fenntartása?

Figyelemmel kell lenni arra a következetes ítélkezési gyakorlatra, amely szerint a károsult nem köteles személyi és vagyoni viszonyait a baleset után változatlanul fenntartani és megőrizni – állapította meg ítéletében a Kúria.

2016. március 5.

Munkabaleset: mikor felelős a munkáltató?

A munkáltató kártérítési felelőssége továbbra is objektív jellegű azzal, hogy lehetősége van a mentesülésre bizonyos feltételek bizonyítottsága esetén. A munkáltató károkozó magatartása olyan Mt-ben, vagy egyéb jogszabályban előírt kötelezettség megszegését vagy elmulasztását jelenti, amely a károsodás közvetlen kiváltó oka lehet. A Kúria eseti döntésében tágan értelmezte a munkáltató felelősségét egy kéményseprőt ért balesetben.

2016. március 3.

Felkészülés a munkaügyi célellenőrzésekre

A Nemzetgazdasági Minisztérium a 2016. évi munkaügyi ellenőrzésre vonatkozó országos ellenőrzési tervében a kormányhivatalok tervezett ellenőrzéseinek végrehajtásához 2016. március, április hónapok célellenőrzéseként a munkabérrel kapcsolatos szabályok ellenőrzését határozta meg. A célvizsgálatot a Munka Törvénykönyve gyakorlati érvényesülésének vizsgálatával indokolta a minisztérium.