Óriási veszteséget okozhat egy rossz pozíció


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A PwC friss tanulmánya számokkal és tényekkel szemléltetve mutatja be, hogy a tehetségek nem megfelelő kihasználása mekkora veszteséggel járhat egy vállalat számára. A felmérésben ugyan nem szerepelnek magyarországi vállalatok, de a tendenciák és megállapítások sok hazai vállalatvezetőt meggyőzhetnek arról, hogy a tehetségekről nem csak beszélni kell, hanem aktív lépésekre van szükség ezen a területen – mondta Bencze Róbert, a PwC Magyarország HR-tanácsadási üzletágának igazgatója.


A PwC által a LinkedIn – a világ legnagyobb online üzleti, szakmai közössége – megbízásából készített legújabb kutatása szerint a munkavállalók kismértékű alkalmazkodóképessége , azaz az átképzésre, új képességek elsajátítására vagy iparágváltásra való alacsony hajlandósága miatt dollármilliárdos veszteségek keletkeznek , és a vállalkozásoknak hatalmas összegeket kell kifizetnie toborzásra.

Az „Alkalmazkodóképesség a túléléshez” című felmérés során a kutatók  a LinkedIn 277 millió munkavállalóból álló hálózatából származó több millió interakciót, valamint a PwC Saratoga adatbázisában, a humánerőforrás- és teljesítménymutatók egyik legfontosabb gyűjteményében szereplő 2600 munkaadótól származó információkat elemezték. A szakértők célja a kutatással, hogy megértsék, mely országok képesek  jobban kiaknázni a tehetségeikben rejlő lehetőségeket.

2014. május 14-15.: XI. Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szakmai Konferenciája

Érdekli, mit jelenthet cége számára a halasztott áfa július 1-jei kivezetése? Van megoldás az ebből következő likviditási kérdések megoldására? Regionális terjeszkedés, mint az iparág jövője? Ha igen, hogyan finanszírozza az export orientált növekedési stratégiát?

A válaszokat és az együttgondolkodás lehetősét kínáljuk,  jöjjön el kétnapos szakmai konferenciánkra!

Ízelítő a programból:

2014. május 14.

  • 10:10-12:15 Likviditás – Van megoldás az ÁFA előfinanszírozására?
  • 13:30-15:15 Valahol Európában – Munkaerő-kölcsönzés külföldre

2014. május 15.

  • 10:00-10:40 Munkajogi kérdések speciálisan kölcsönbevevőknek
  • 11:00-12:30 Az iparág  jövője: regionális fúzió

Helyszín: Balatonkenese, Hotel Marina Port****, 8174 Balatonkenese Kikötő Utca 2-4.

Bővebb információk és jelentkezés itt >>>

A kutatás 11 piacon belül 5 kulcsfontosságú viselkedésmintát vizsgált, és meghatározta a két legjelentősebb „költséget”, amelyek együttesen megközelítőleg 150 milliárd dolláros veszteséget jelentenek a gazdaság számára:

  • 130 milliárd dolláros kiesés a termelékenységben – a kutatás erős korrelációt állapított meg az vizsgált országok munkavállalóinak alkalmazkodóképessége és a vállalatok teljesítménye között. Ha a piacokon hatékonyabban lehetne az adott képességekkel rendelkező munkavállalókat a számukra megfelelő pozíciókhoz párosítani, ez akár 130 milliárd dollárral növelné a vizsgált 11 piac termelékenységét (ezen belül 65,6 milliárd dollárral Kínáét, 29,3 milliárd dollárral az Egyesült Államokét és 11,7 milliárd dollárral Brazíliáét). 
  • Közel 19,8 milliárd dollárnyi  kiküszöbölhető toborzási költség – a szükséges képességekkel rendelkező munkavállalók nehézkes felkutatása megnöveli a toborzási költségeket a munkaadók számára. A  hosszabbra nyúló felkutatási idő és a nem megfelelő munkavállalók idő előtti távozása a cégtől a vizsgált országok vállalatai számára hozzávetőlegesen 19,8 milliárd dollárral magasabb toborzási költséget jelentenek.

A munkavállalói alkalmazkodási mutató alapján legjobban teljesítő országok

A kutatás méret, fejlettség és iparági összetétel alapján a gazdaságok széles spektrumát elemzi. Minden egyes piacnak van egy  munkavállalói alkalmazkodási mutatója, ami a következő öt kulcsfontosságú viselkedésminta alapján kerül meghatározásra: az átlagos munkavállaló általi iparágváltások száma, az átlagos munkavállaló által a teljes karrier során betöltött pozíciók száma, a vállalaton belüli előléptetések átlagos száma a az adott piacon, valamint a rendelkezésre álló nyitott pozíciók száma elosztva az adott piac népességének számával.

Munkajogi kiskönyvtár 3. rész: A munka díjazása

Közérthető példákon keresztül ismertetjük a munkabér elszámolásának, kifizetésének szabályait és részletesen bemutatjuk a távolléti díj számítását. Nem hiányozhat egyetlen számfejtéssel foglalkozó, vagy személyügyi szakember polcáról sem! Bővebb információk és megrendelés

Lapozzon bele a kiadványba >>>

A munkavállalói alkalmazkodási mutató egy erős indikátor, amely megmutatja, hogy a piac milyen mértékben képes reagálni a jövőbeni keresletváltozásokra, és nem csupán egy pillanatkép a gazdaság aktuális teljesítményéről. Az egyes országok eredményei jelentősen eltérnek egymástól (lásd a táblázatot), az első helyen Hollandia áll a „többnyelvű” munkaerejének és nemzetközi üzleti kapcsolatainak köszönhetően.

A fejlődő piaccal rendelkező Kína és India alacsonyabb pontszámokat értek el, mivel kevesebb kiforrott ágazattal rendelkeznek, és a földrajzi méreteik korlátozzák a mobilitást.

Németország és a többi jól teljesítő gazdaság a vártnál alacsonyabb pontszámot értek el, mert specializálódott gazdaságuk ugyan jól működő és stabil ágazatokkal rendelkezik jelenleg, az ország azonban pontosan emiatt nehézkesebben reagál a strukturális változásokra.

„Míg a munkanélküliség nő, az állások betöltetlenül maradnak, és a vezérigazgatók aggódnak a növekvő készségbeli különbségek miatt. A munkaadóknak és munkavállalóknak egyaránt alkalmazkodniuk kell a megváltozott körülményekhez és össze kell hangolniuk a képességeiket a lehetőségekkel a szervezetek termelékenysége érdekében. A kutatás rávilágít, hogy ha a piacokon hatékonyabban lehetne az adott képességekkel rendelkező munkavállalókat a számukra megfelelő pozíciókhoz párosítani, ez akár 130 milliárd dollárral növelné a globális termelékenységet, csökkentené a különbségeket és piaci versenyelőnyt jelentene” – kommentálta az eredményeket Michael Rendell cégtárs, a PwC HR-szolgáltatások vezetője.

Dan Shapero, a LinkedIn HR-igazgatója hozzátette: Az országok egyre inkább törekszenek arra, hogy humántőkéjük a megkülönböztetés alapja legyen a globális piacokon. A munkavállalók készségeinek, tudásának, tapasztalatának felmérése azonban a szakértői adatok hiányában eddig kihívást jelentett számukra. Bízunk benne, hogy a jövőben felhasználják kutatásunk eredményeit a munkavállalók hatékonyságának maximalizálása és a lehetőségteremtés érdekében.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ezentúl minimum két év jótállást kell vállalni a tartós fogyasztási cikkekre

Tíz fogyasztóvédelmi tárgyú kormányrendelet módosítását tartalmazza a fogyasztóvédelemmel összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló jogszabálycsomag, amely érinti egyebek mellett a légi személyszállítás, a tartós fogyasztási cikkek kötelező jótállásának a szabályait, a kereskedelmi tevékenységek végzésének a feltételeit, a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződéseket, illetve az adatok végleges hozzáférhetetlenné tételét lehetővé tevő alkalmazás biztosításával kapcsolatos eljárási szabályokat is. A változások egy részét 2024. május 8-tól kezdődően alkalmazni kell.

2024. május 7.

NIS2: ki legyen az információs rendszerek biztonságáért felelős személy?

A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló „Kibertan-törvény” hatálybalépésével kezdetét vette Magyarországon is az EU új NIS2 (Network Information System v2) irányelvének átültetése a hazai jogrendbe. Ezek az információvédelmi követelmények minden eddiginél szélesebb kört érintenek, az előzetes becslések alapján közvetlenül 2500-3000 társaság került a hatálya alá. Az érintett cégeknek  2024. június 30-ig már csak alig két hónap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZFTH).  A regisztráció során adminisztratív és technikai jellegű cégadatok megadása mellett az információs rendszerek biztonságáért felelős személy (IBF) adatait és elérhetőségét is fel kell tüntetni. Kóczé Péter a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég digitális üzletágának vezetője segít átgondolni, hogy mi alapján válasszuk ki a cég számára optimális megoldást.