Vasárnapi munkavégzés: szűkül kivételek köre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány szerdán megtárgyalta a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmával összefüggésben benyújtott módosító javaslatokat – közölte Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.


Az államtitkár elmondta, hogy „meglepődve láttuk, hogy a sajtóban oly’ hangos ellenzék” a világörökség megkülönböztetett helyzetével kapcsolatban nem nyújtott be módosító javaslatot.

Ugyanakkor a kormány számára világossá vált, hogy igazuk volt azoknak, akik igazságtalannak érezték a vasárnapi munkavégzés tilalmával kapcsolatban a világörökségi területen lévő kereskedelmi üzletek – és így az ott dolgozók – megkülönböztetését. Ezért, ezen a területen a kormány fogja kezdeményezni a változtatást, így tovább szűkül a kivételek köre – jelentette ki.

A cél továbbra is az, hogy senkit ne lehessen dolgoztatni akarata ellenére vasárnap – tette hozzá Giró-Szász András.

(Forrás: MTI)

A munka törvénykönyve három nyelven

Már előrendelhető az új Jogtár alatt (uj.jogtar.hu) „A munka törvénykönyve három nyelven” Jogtár-kiegészítés, mely a 2015. március 15-ével hatályos szöveget tartalmazza három nyelven, tükrös szerkezetben, kereshető és váltható nézetben.

További információ és megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ezentúl minimum két év jótállást kell vállalni a tartós fogyasztási cikkekre

Tíz fogyasztóvédelmi tárgyú kormányrendelet módosítását tartalmazza a fogyasztóvédelemmel összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló jogszabálycsomag, amely érinti egyebek mellett a légi személyszállítás, a tartós fogyasztási cikkek kötelező jótállásának a szabályait, a kereskedelmi tevékenységek végzésének a feltételeit, a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződéseket, illetve az adatok végleges hozzáférhetetlenné tételét lehetővé tevő alkalmazás biztosításával kapcsolatos eljárási szabályokat is. A változások egy részét 2024. május 8-tól kezdődően alkalmazni kell.

2024. május 7.

NIS2: ki legyen az információs rendszerek biztonságáért felelős személy?

A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló „Kibertan-törvény” hatálybalépésével kezdetét vette Magyarországon is az EU új NIS2 (Network Information System v2) irányelvének átültetése a hazai jogrendbe. Ezek az információvédelmi követelmények minden eddiginél szélesebb kört érintenek, az előzetes becslések alapján közvetlenül 2500-3000 társaság került a hatálya alá. Az érintett cégeknek  2024. június 30-ig már csak alig két hónap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZFTH).  A regisztráció során adminisztratív és technikai jellegű cégadatok megadása mellett az információs rendszerek biztonságáért felelős személy (IBF) adatait és elérhetőségét is fel kell tüntetni. Kóczé Péter a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég digitális üzletágának vezetője segít átgondolni, hogy mi alapján válasszuk ki a cég számára optimális megoldást.