cikkei


dr. Megyeri Gábor  |  2016. július 13. Szakma

Az iratismertetés sorsa az új büntetőeljárási törvényben

A nyomozás eredményének a terhelt, illetve a védő általi megismerése a tisztességes eljárás követelményének, illetve a védekezéshez való jog érvényesülésének az egyik sarokpontja. Ezen megismerési jog biztosítása és különösen annak időpontja ugyanakkor nem választható el a büntetőeljárás –vádemelésig tartó – rendszerétől. Az előkészítés alatt álló új büntetőeljárási kódex a nyomozás rendszerét jelentősen át kívánja alakítani, amely a megismerés eddigi szabályainak módosulását is eredményezné.

Dr. Dénesné dr. Orcsik Judit  |  2016. július 12. Cégvilág

Felmondás után is védelem alá esik a várandós kismama

A munkáltató és a munkavállaló között lévő jogviszony egyfajta érdeket feltételez mindkét fél részéről, amely általában nem tart örökké. Amikor a munkajogviszony fenntartásához fűződő érdek megszűnik, akkor felmondásra kerül a sor. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) kimondja, hogy a munkaviszonyt mind a munkavállaló, mind a munkáltató felmondással megszüntetheti. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a felmondás tartalma megfelel a jogszabályi feltételeknek, abban az esetben bármikor dönthetnek úgy, hogy elköszönnek egymástól.

Falus Tamás  |  2016. július 11. Életmód

Modigliani Budapesten

Kígyózik a turistákból és hazai érdeklődőkből álló sor a Magyar Nemzeti Galéria pénztára előtt: rengetegen kíváncsiak az első nagy magyarországi gyűjteményes Modigliani-kiállításra. Megéri a sorban állást!

Szamek Zsófia  |  2016. július 11. Világjogász

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság abortusz-döntése

Fontos ítélet született az USA Legfelsőbb Bíróságán 2016. június 27-én, amikor a Texas állam House Bill 2. törvény két rendelkezése kapcsán a testület kimondta azok alkotmányellenességét. A Bíróság ítéletében kifejtette, hogy a szóban forgó szabályozás korlátozta a nők abortuszhoz való hozzáférésének jogát, szükségtelen akadályt állítva a jog gyakorlásának útjába.

BDO Magyaroszág  |  2016. július 11. Cégvilág

Fiktív munkaerő-kölcsönzés adókockázata

A híradásokból gyakran kaphatunk tájékoztatást a munkaerő-kölcsönző társaságok szigorú adóhatósági ellenőrzéséről, a fiktív munkaerő-kölcsönzés miatt nyakon csípett elkövetőkről és a zár alá vett vagyontárgyakról, melyek között nagy értékű ingatlanok, autók és egyéb járművek is szép számmal megtalálhatóak. Érdemes azonban figyelemmel lenni arra is, hogy a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos adóellenőrzés számos esetben kapcsolódó vizsgálat keretében a munkaerő-kölcsönzést igénybevevő cégekre is kiterjedhet, vagy éppen ellenkezőleg: egy igénybevevő társaságnál lezajlott ellenőrzés tapasztalataiból kiindulva sikerül lebuktatni a fiktív szolgáltatást nyújtó ”munkaerő-kölcsönzőt”. Hogyan érintheti egy ilyen ellenőrzés az igénybevevő adópozícióját? Mostani cikkünkben ennek a témának jártunk utána. 

Pál Edith  |  2016. július 8. Életmód

Ami ma elég, az holnap kevés

Beszélgetés Solymosi Tamással, a Magyar Nemzeti Balett igazgatójával, aki szerint a társulat az elmúlt években felkerült a balettvilág nemzetközi térképére, jegyezik őket Amerikától Tokióig, ami komoly előrelépés. Ha valami hungarikum ebben, akkor emblematikus elődeik: Harangozó Gyula és Seregi László öröksége, amely beépült a társulat tudásanyagába. Mindennek köszönhető, hogy a Magyar Nemzeti Balett ilyen magas nemzetközi presztízst vívott ki.

Pentz Edina  |  2016. július 7. Cégvilág

Új Mt.: a változásokról röviden

Az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetést megalapozó u.n. „Salátatörvényt”, amely – többek között – az Mt-t is módosítja. A módosítások jelentős része már 2016. június 18-tól hatályba lépett, a pihenőidővel kapcsolatos változások pedig majd 2017. január 1-től lesznek alkalmazandók.

Hazai Kinga  |  2016. július 7. Világjogász

Domiciliation of Intellectual Property

When trying to understand the motivation behind the choice of jurisdiction in which companies wish to exist and operate, we may need to look further than the obvious reasons. As Tamás Szabados puts it, the answer to the question on such motivation is simple: „It depends”[1].