Kálmán Attila cikkei

Kálmán Attila  |  2014. május 15. Szakma

Aktívan az ügyvédekért – 2. rész

Jóllehet orvosnak készült, egyetlen percig sem bánta meg, hogy jogász lett. Kománovics Ibolya két és félévtizedes ügyvédi pályafutását idén februárban kollégái a Budapesti Ügyvédi Kamara Eötvös-díjával ismerték el. A gazdasági szakjogász 2002-től elnökségi tagja az ügyvédek biztosító egyesületének, a kamarával közelebbi viszonyba 2008-ban kerül, idén februártól pedig a BÜK közgyűlése beemeli az elnökségbe.

Kálmán Attila  |  2014. május 15. Szakma

Aktívan az ügyvédekért – 1. rész

Jóllehet orvosnak készült a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Szakközépiskola és Gimnázium biológia tagozatos diákjaként, egyetlen percig sem bánta meg, hogy a jogi pályát választotta. Különösen, hogy „valamilyen kötődésem mindvégig megmaradt ahhoz a hivatáshoz is, a férjem is orvos, és ha a lányom elvégi a pécsi egyetemet, akkor nagy valószínűséggel – apai részről immár negyedik generációs orvosként – ő is az lesz”. Az elegáns öltözékű, közvetlen stílusú és folyton mosolygós Kománovics Ibolya nem is akármilyen ügyvéddé vált két és félévtizedes pályafutása során, munkáját ugyanis idén februárban kollégái a Budapesti Ügyvédi Kamara Eötvös-díjával ismerték el. A Hídépítő Vállalatnál jogtanácsosként kezdő jogász hamarosan, megkapja első nagy lehetőségét, 1989-től heti egy alkalommal együtt dolgozik Bárándy György ügyvéddel, aki 1991-től maga mellé veszi a Budapesti 12. számú Ügyvédi Irodába, mint fiatal, pályakezdő ügyvédet. A kezdeti közös szobát felváltja a közös saját iroda, 1993. január 2-tól működő Bárándy és Társai Ügyvédi Iroda alapító társtulajdonosa, ahonnan 2004-ben válik ki, ügyvédi tevékenységét a saját név alatt jegyzett irodában folytatja. Pályája elején olyan nevekkel dolgozik együtt, mint Bárándy Péter, Gábor László, Zamecsnik Péter, majd két évvel később Galli István és Karsay Ferenc is csatlakozott hozzájuk. A kilencvenes években ügyvédi tevékenységét a sokszínűség jellemzi. Az akkori idők egyik legérdekesebb megbízása a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat, valamint a Hungar Hotels Szállodáinak privatizációjában való közreműködés. Az időközben megváltozott körülmények igényelték a szakosodását, gazdasági, családjogi és munkajogi megbízásai mellett orvosi kártérítési ügyekben lát el képviseletet.

Kálmán Attila  |  2014. április 17. Napi

Méregdrága húsvéti pálinkázás

A közeledő húsvét miatt a kerékpárosoknak és a kismotorral közlekedőknek sem árt tisztában lenniük az ittasan okozott balesetek következményeivel, a zéró tolerancia jelentésével. A hatósági eljáráson túl a biztosítási feltételek is szigorúak.

Kálmán Attila  |  2014. január 23. Napi

Új Ptk.: mentenék a cégvezetőket a biztosítók

A március 15-től hatályos új Ptk.-módosítás átrendezheti a cégbiztosítások piacát is azzal, hogy a törvény alapján kínált konstrukcióval milliós követelésektől menthetik meg a gazdasági társaságok vezető tisztségviselőit a biztosítók. A módosítás értelmében a társasági jog átkerül a Polgári törvénykönyvbe, s ettől kezdve nincs kivétel: teljes vagyonával felel károkozásért és tartozásért minden cég vezető tisztségviselője, még az alkalmazotti viszonyban lévők is. Az élelmes biztosítók mentőcsomagot készítettek számukra.

Kálmán Attila  |  2014. január 22. Szakma

Ráharaptak az új Ptk.-ra az élelmes biztosítók

A március 15-től hatályos új Ptk.-módosítás átrendezheti a cégbiztosítások piacát is azzal, hogy a törvény alapján kínált konstrukcióval milliós követelésektől menthetik meg a gazdasági társaságok vezető tisztségviselőit a biztosítók. A módosítás értelmében a társasági jog átkerül a Polgári törvénykönyvbe, s ettől kezdve nincs kivétel: teljes vagyonával felel károkozásért és tartozásért minden cég vezető tisztségviselője, még az alkalmazotti viszonyban lévők is. Az élelmes biztosítók mentőcsomagot készítettek számukra.

Kálmán Attila  |  2013. december 16. Napi

Sikeres fogyatékkal élők a munka világában

Eddig mindenki el tudott helyezkedni valamilyen munkakörben ama fogyatékkal élők közül, akik részt vettek a Világ-Tér-Kép Közhasznú Egyesület álláskereső klubjának képzésén. A civil szervezet fő célja a látássérültek életminőségének javítása és társadalmi beilleszkedésük elősegítése, melyet integrációs keretek között, azaz más fogyatékossággal élők befogadásával és segítésével valósít meg. Az egyesület szeretne olyan olcsón megvalósítható, hasznos tanácsokat adni a cégeknek, a kisebbektől a multinacionális vállalatokig, melyek révén a munkaadók nem csak a jogszabályi szigorítások miatt, hanem önmaguktól is szívesen alkalmaznak fogyatékkal élő embereket.

Kálmán Attila  |  2013. december 16. Cégvilág

Kálmán Attila  |  2013. december 3. Szakma

Egy fogházzenész és a Nyugat „meghódítása” – 2. rész

„Kedves Gyárfás Ur! Megemlékezését köszönettel vettem. Nekem is jól esik, ha az itteni kényszer tartózkodásra nem rossz emlékkel gondolnak vissza, bár ezért nem illet köszönet, mert ez kötelességgel párosult emberiességi követelmény. Kérem, hogy gondoljon továbbra is oly szivesen ránk, mint ahogy mi gondolunk Önre, a fogház zenész gárdájában kifejtett agilis müködésére és fegyelmezett magaviseletére. Szivélyes üdvözlettel: Buzogány Mózes százados.” – szó és betű szerint ezzel a levéllel köszönte meg börtöntevékenységét az éppen csak a felnőtt kor küszöbét átlépő Gyárfás Kálmánnak a szombathelyi fogház vezetője, miután a fiatalember disszidálási kísérlete után letöltötte a rárótt hónapokat. Helyt állt, mint később is oly sokszor: értelmiségiekkel összezárva az legsötétebb időszak bírósági, ügyészségi állományának adnak börtönkoncerteket. Ezt megelőzően, szakmai vitába keveredik az orvosi egyetem illetékeseivel, melynek lenyomata a „lázadó” távozása. Szerencséjére a disszidálási kísérlete után néhány évvel rehabilitálják, némi csellel pedig már az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán kezdi meg tanulmányait, az addigra már rég elhurcolt, s a második világháború végén meggyilkolt néhai ügyvéd édesapja nyomdokaiba lépve. Két és fél év alatt – munka mellett – summa cum laude diplomázik a ma 83 éves férfiú, aki idős kora ellenére kiváló humorral emlékszik vissza fordulatos, olykor nem éppen zökkenőmentes életének állomásaira.