Egy fogházzenész és a Nyugat „meghódítása”
„Kedves Gyárfás Ur! Megemlékezését köszönettel vettem. Nekem is jól esik, ha az itteni kényszer tartózkodásra nem rossz emlékkel gondolnak vissza, bár ezért nem illet köszönet, mert ez kötelességgel párosult emberiességi követelmény. Kérem, hogy gondoljon továbbra is oly szivesen ránk, mint ahogy mi gondolunk Önre, a fogház zenész gárdájában kifejtett agilis müködésére és fegyelmezett magaviseletére. Szivélyes üdvözlettel: Buzogány Mózes százados.” – szó és betű szerint ezzel a levéllel köszönte meg börtöntevékenységét az éppen csak a felnőtt kor küszöbét átlépő Gyárfás Kálmánnak a szombathelyi fogház vezetője, miután a fiatalember disszidálási kísérlete után letöltötte a rárótt hónapokat. Helyt állt, mint később is oly sokszor: értelmiségiekkel összezárva a legsötétebb időszak bírósági, ügyészségi állományának adnak börtönkoncerteket. Ezt megelőzően, szakmai vitába keveredik az orvosi egyetem illetékeseivel, melynek lenyomata a „lázadó” távozása. Szerencséjére a disszidálási kísérlete után néhány évvel rehabilitálják, némi csellel pedig már az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán kezdi meg tanulmányait, az addigra rég elhurcolt, s a második világháború végén meggyilkolt néhai ügyvéd édesapja nyomdokaiba lépve. Két és fél év alatt – munka mellett – summa cum laude diplomázik a ma 83 éves férfiú, aki idős kora ellenére kiváló humorral emlékszik vissza fordulatos, olykor nem éppen zökkenőmentes életének állomásaira.