Jogászvilág cikkei


AB: sérült a bírói pályázatok esetében a jogorvoslathoz való jog
Jogászvilág  |  2021. május 17. Szakma

AB: sérült a bírói pályázatok esetében a jogorvoslathoz való jog

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és jövőbeli hatállyal megsemmisítette a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (Bjt.) 21. § (4) bekezdésének „ha a nyertes pályázó esetében a bíróvá történő kinevezés e törvényben meghatározott feltételei nem állnak fenn, illetve ha a nyertes pályázó a pályázati kiírásban szereplő feltételeknek nem felel meg” szövegrésze, valamint a 21. § (6) bekezdésének „A bíró kinevezése esetén az elsőfokú szolgálati bíróság a bíróvá történő kinevezés feltételeinek meglétét a 4. § (1) bekezdés a), c), d), f), és g) pontjában, a 4. § (2) bekezdésében, valamint az 5. § (1) bekezdésében meghatározottak szempontjából vizsgálja. A bíró áthelyezése esetén az elsőfokú szolgálati bíróság kizárólag a pályázati feltételek teljesülését vizsgálja.” szövegrészét. A döntéshez különvéleményt csatolt Horváth Attila, Juhász Imre és Salamon László.

Ingatlan értékesítése végrehajtási eljárás alatt
Jogászvilág  |  2021. május 14. Szakma

Ingatlan értékesítése végrehajtási eljárás alatt

Ha a felszámolás kezdő időpontjában folyamatban lévő végrehajtási eljárás időtartama alatt az adós az ingatlanát harmadik személyre átruházza és a tulajdonosváltozás bejegyzésére a végrehajtási jognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzését követően kerül sor, akkor a végrehajtási eljárást csak a végrehajtási árverés lefolytatását követően lehet megszüntetni – mondta ki a Kúria.

Devizahiteles ügyben döntött a Kúria
Jogászvilág  |  2021. május 13. Szakma

Devizahiteles ügyben döntött a Kúria

A deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződések részleges semmissége miatt szükséges elszámolási kötelezettséget előíró 2014. évi XL. törvény szerinti elszámolás nem zárja ki, hogy a bíróság a polgári jog szabályai szerint utólag vizsgálja, hogy alapos volt-e a pénzintézet részéről a szerződésnek az adós fizetési késedelmére alapított felmondása.

Itt az új adócsomag
Jogászvilág  |  2021. május 13. Cégvilág

Itt az új adócsomag

Jövőre csökken a szociális hozzájárulási adó, megszűnik a szakképzési hozzájárulás, kevesebbet adóznak a tőzsdék és az energiaellátók, és az egyéni vállalkozóknak sokkal jobban megéri majd átalányadózni. A kormány integrálja az adórendszerbe a a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat. Megnéztük közelről a 2022-es adócsomagot.