„Egy egészséges demokráciában nem választja el vastag üvegfal a társadalmi önszerveződéseket a pártpolitikától”
Egyre többen ismerik meg Schiffer András nevét az utóbbi időszakban: egyrészt a Lehet Más a Politika szóvivőjeként, másrészt ügyvédként. Pártpolitikusként fórumokon, sajtótájékoztatókon vesz részt, ügyvédként legutóbb egy médiaszemélyiséget védett. Schiffer András A Lehet Más a Politika társadalmi kezdeményezés, majd párt, egyik alapítója, szervezője, jelenleg ügyvivője, 1971-ben született Budapesten. Édesapja Schiffer Péter szociológus, bankszakember. Apai ágon nagyszülei – id. Schiffer Pál és Szakasits Klára – a harmincas, negyvenes években a szociáldemokrata pártban tevékenykedtek, az ötvenes években meghurcolták őket. Dédapja Szakasits Árpád szociáldemokrata politikus, aki 1948-tól egy éven át Magyarország köztársasági elnöke volt, majd 1950 májusáig az Elnöki Tanács elnöke; koholt vádak alapján tartóztatták le majd ítélték életfogytiglan börtönre. 1956 tavaszán szabadult, amikor is rehabilitálták. 1965-ben bekövetkezett haláláig tagja volt az MSZMP Központi Bizottságának. Schiffer András 1995-ben szerzett jogi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ugyanit 1992 és 1994 között politológiát is hallgatott, 1995 és 1997 között pedig humánökológiai képzésen vett részt. Ügyvédi szakvizsgáját 1999-ben tette le, majd saját ügyvédi irodát alapított, mely elsősorban gazdasági joggal foglalkozik. 1990-ben pár tucat egyetemista társával egy alulról szerveződő, és a pártállami utódszervezetektől…