Napi

2017. január 26.

Háttér Társaság: új élettársi szabályozás kell

A Háttér Társaság üdvözli, hogy az alapvető jogok biztosának jelentését követően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal korábbi álláspontját felülbírálva a jövőben az azonos nemű bejegyzett élettársak számára is biztosítja a házastársak számára járó adó- és illetékkedvezményeket. A problémakör azonban a most megoldódott kérdésnél tágabb: az élettársakra vonatkozó elavult szabályozás teljes átdolgozásra szorul – írja internetes újságunkhoz eljuttatott közleményében a szervezet.

2017. január 25.

Hatékony és korszerű költségvetés-tervezés

Az OBH elnöke kifejtette, hogy a hatékony költségvetési tervezés elengedhetetlen ahhoz, hogy a bírósági alkalmazottak elégedettek legyenek a rendelkezésükre álló forrásokkal.

2017. január 25.

Felfüggesztett börtön az állatkínzónak

Végrehajtásában egy évre felfüggesztette a Kaposvári Törvényszék szerdán annak a férfinak a kilenc hónapos börtönbüntetését, aki az egyik kölyökkutyáját megölte, két másikkal pedig végezni akart tavaly nyáron Somogyban – mondta a bíróság szóvivője.

2017. január 25.

Sokat kell tűrnie a politikusnak

Rogán Antalnak és az V. kerületi önkormányzatnak közszereplőként tűrnie kell a Juhász Péter által megfogalmazott kritikát – így szól a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete. A bíró idézte az Alkotmánybíróság korábbi határozatát, amely szerint „különösen fontos alkotmányos érdek, hogy a polgárok és a sajtó bizonytalanság, megalkuvás és félelem nélkül vehessenek részt a társadalmi és politikai vitákban”.

2017. január 25.

Elítélték a képviselő-testület többségét

A volt VI. kerületi képviselő-testület többségét elítélték két Andrássy úti palota eladása miatt. A volt alpolgármester 2 év felfüggesztett börtönt és 70 milliós pénzbírságot kapott. A Fővárosi Törvényszék sajtóközleménye segít eligazodni a sokáig húzódó, szövevényes ügyben.

2017. január 24.

A Parlamentnek is szavaznia kell a Brexitről

A Supreme Court (Legfelsőbb Bíróság) a High Court döntését megerősítve, nyolc a háromhoz arányban úgy döntött, hogy a kormánynak a parlament beleegyezésére van szüksége a Lisszaboni Szerződés 50. Cikke szerinti kilépési tárgyalások megkezdéséhez.