Tiltakoznak a lengyel reklámadó ellen Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magánkézben lévő lengyel tévécsatornák és rádiók közül sok elhallgatott, az online oldalak és újságok pedig fekete címlappal jelentek meg szerdán egy összehangolt tiltakozás keretében. A tiltakozás egy tervezett adó miatt robbant ki, mert a kritikusok attól tartanak, hogy az adó bevezetése egyes médiumok gyengüléséhez vagy megszűnéséhez vezet.

A TVN és a Polsat TV csatornák elsötétült képernyőin a „ilyen lenne a világ független média nélkül” üzenet volt látható.

A vezető híroldalaknak fekete címlapján, a „média választási lehetőség nélkül” szlogen jelent meg. A hirdetési bevételek megadóztatásának tervét a hónap elején jelentették be.

Lengyelország jobboldali kormánya a javasolt adót „szolidaritási díjként” kívánja bevezetni, az adószedés céljaként a koronavírus-járvánnyal küzdő Nemzeti Egészségügyi Alap és a kultúra segítését nevezte meg.

Az elsötétülés előtt a hatóságokhoz intézett nyílt levélben több tucat magánkézben lévő médiatársaság közölte, hogy szerintük „drasztikus lépésre van szükség, mert szabad média nélkül nincs szabad választás, és szabad választás nélkül nincs szabadság”.

Egy nap független média nélkül

Amikor a lengyelek ma reggel felébredtek, és a reggeli hírekre vagy szappanoperára kapcsoltak, csak egy fekete képernyőt láttak, amelyen a következő volt olvasható: „Itt kellett volna lenni a kedvenc műsorodnak”.

A rádióállomások elnézést kértek a hallgatóiktól, amikor bejelentették, hogy szeretnék megmutatni a lengyeleknek, milyen 24 óra független média nélkül. A magánkézben lévő médiumok tulajdonosai szerint a tervezett reklámadó évente 270 millió dollárral (195 millió font; 220 millió euró) növelné a költségeiket, amely sok céget bezárásra késztetne, amelyek már most is a bevételek csökkenésével küzdenek.

Az adójavaslat fokozta a médiapluralizmus megszűnésével kapcsolatos aggályokat Lengyelországban. A köztelevízió, a TVP mára kormányzati szócsővé vált, az esti hírek naponta dicsérik a kormány eredményeit. A kormány szerint túl sok a külföldi tulajdonban lévő média Lengyelországban.

A közelmúltban Lengyelország legnagyobb, állami ellenőrzés alatt álló olajcége, a PKN Orlen bejelentette, hogy német tulajdonosoktól megvásárolja az ország vezető regionális médiavállalatát, a Polska Presst, ésszerű üzleti indokokra hivatkozva.

Nyílt levelükben a magánkézben lévő médiacégek úgy nyilatkoztak, hogy míg az illeték miatt 270 millió dolláros többletköltséggel kell szembenézniük, a közmédia évente kétszer ennyiből gazdálkodhat az adófizetők pénzéből.

Piotr Müller kormányszóvivő a TVP Info közszolgálati műsorszolgáltatónak elmondta, hogy a törvényjavaslat még korai szakaszban van, a tervezetet még a miniszterek sem hagyták jóvá.

Mateusz Morawiecki miniszterelnök az adót az olyan digitális technológiai óriásvállalatok, mint a Facebook és a Google megadóztatására törekvő európai kísérlet részeként mutatta be. A lengyel javaslatok azonban a digitális piac hazai szereplőire is vonatkoznának.

(bbc.com)




Kapcsolódó cikkek

2024. február 28.

A gyermekek jogellenes külföldre vitele

Európai előírások és konkrét nemzeti jogszabályok összevetéséről döntött az EU Bírósága egy különösen érzékeny témában, a gyermekek jogellenes külföldre vitelével kapcsolatban. Lényege a visszavitel iránti kérelmek elbírálására vonatkozó, a gyermekek érdekeit szolgáló gyors eljárások biztosítása.