Cégvilág

2014. szeptember 5.

Hogyan váltsunk jól munkahelyet?

Manapság munkahelyet váltani? ”Kész őrültség”- vágják rá a legtöbben, pedig ha átgondoltan döntünk, jó érzéssel kezdhetünk bele az új munkába. Ehhez csupán önismeretre és egy kis kutatómunkára lesz szükségünk.

2014. szeptember 3.

Kollektív szerződés: hátrányban a munkavállalók?

Az Mt. hatályba lépésekor sokan már-már vészharangokat kongattak a munkavállalói jogok radikális lerontása miatt. Az Mt.-t sok kifogás érte a kollektív szerződéses szabályozás számára biztosított nagyobb mozgástér és a törvényi előírásoktól a munkavállaló hátrányára való eltérés lehetősége miatt. Mennyiben éltek ezzel a lehetőséggel a munkáltatók? És vajon mennyiben engedtek a szakszervezetek? Írásunkban az elmúlt két év gyakorlati tapasztalatait és a jogi lehetőség gazdasági vetületeit vizsgáljuk.

2014. augusztus 31.

Virág: újra büszkeség lehet a kérges tenyér

Meredek emelkedésnek indult a szakképző intézményeknél beiratkozók száma a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után, érdemes mielőbb jelentkezni, egyes képzésekre ugyanis csak korlátozott számban tudnak tanulókat felvenni – hívta fel a figyelmet a közelmúltban közleményben Virág Gergő, a Klebelsberg Kunó Szakközépiskolát fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke. A szakmunkásképzésről, a népszerű szakmákról, a kétkezi munka becsületéről beszélgettünk az elnökkel.

2014. augusztus 27.

Szigorít a német kormány a munkavállaláson

A német kormány szerdán elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette az uniós társállamokból érkező bevándorlókra vonatkozó munkavállalási szabályok szigorításáról szóló javaslatait.

2014. augusztus 27.

Közös megegyezéses munkaviszony megszüntetés

Dr. Kulisity Mária: A munkaviszony megszűnése és megszüntetése című könyvéből ez alkalommal a közös megegyezéses munkaviszony megszüntetéssel foglalkozó részt ismertetjük.

2014. augusztus 25.

Miért kell a munkaügyi audit?

A munkáltatók működésében kulcsfontossággal bír a munkajogi és egyéb, a munkaviszonyhoz kapcsolódó jogszabályok és szabályozások gyakorlati alkalmazásának megoldása, ezek rendszeres ellenőrzése, valamint a külső ellenőrzésekre való felkészülés. Ebben a munkában munkaügyi auditorok segíthetik a vállalatokat, akiknek a képzése kisebb volumenben már 2012-ben elindult, de egyetemi, posztgraduális képzésként csak 2014 szeptemberétől fog indulni a Pécsi Egyetemen. A munkaügyi auditról és képzésről kérdeztük Balogh Monikát, a BAC & Co. Ltd. ügyvezető partnerét.

2014. augusztus 25.

Ausztria: ötezer munkanélküli alapított céget

Ausztriában csaknem 5100 céget alapítottak egykori munkanélküliek tavaly, amelyek közül a becslések szerint 3300 öt év múlva is a piacon lesz – közölte az osztrák munkaügyi szolgálat (AMS).

2014. augusztus 22.

EU: alig mobil a munkaerő

Az európai mobilitás mérése körüli rengeteg technikai probléma ellenére állítható, hogy az Európai Unión belüli teljes mobilitás mértéke alapvetően alacsonynak tekinthető, és ez nem pusztán a tagállamok közötti, hanem a régiók közötti mobilitásra is igaz, így a migrációból származó megannyi gazdasági haszon kiaknázatlanul marad.