Dr. Pál Edith cikkei


dr. Pál Edith  |  2014. augusztus 14. Szakma

A magyar EU-csatlakozás 10 éve

Meggyőződésem, hogy nem önmagáért kell ünnepelni a tíz évet, hanem számvetést kell készíteni. Nézzük meg, hogy hová jutottunk, és ez vigyen előre minket. Vonjuk le a tanulságokat és vizsgáljuk meg, hogy hogyan lehet azokat hasznosítani a jövőben. Vagyis tanuljunk a hibákból. Interjú dr. Győri Enikővel, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkárával.

dr. Pál Edith  |  2013. szeptember 16. Napi

Új dékán a Pázmányon

Varga Zs. András egyetemi tanár, címzetes főügyész, volt közjogi legfőbbügyész-helyettes, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszékének vezetője 2013. szeptember 1-jétől a dékáni feladatot látja el a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Ebből az alkalomból beszélgettünk az új egyetemi vezetővel.

dr. Pál Edith  |  2013. július 19. Életmód

A jogász, aki pékként keresi a kenyerét

Dr. Juhász Mihály hobbiként indított és a baráti kör által letesztelt friss, ropogós, meleg kenyerének hamar híre ment, és mára már egyre többen térnek be a Jacques Liszt nevű boltba a finomabbnál finomabb pékárukért. Misi kenyérre kenhető kedves ember, és kóstolva termékeit állítom, hogy nem fog senkinek csalódást okozni.

dr. Pál Edith  |  2013. július 8. Életmód

Ínyenc desszert a divatban

Amellett, hogy aktív ügyvédként a polgári, a munka- és a biztosítási jog a szakterülete, a jogi szakvizsga letétele után elvégezte a Rose Mari Divatiskolában az öltözéktervező-stylist szakot és több színelméleti festőkurzusra is járt. Nemcsak ügyvédként, divattervezőként is sikeres, már a fél világot bejárta saját kollekciójával. Lévén matyó lány, régi vágya, hogy modern anyagokból, népi motívumokkal díszített kollekciót hozzon létre. Beszélgetés dr. Kolyvek Antónia ügyvéddel.

dr. Pál Edith  |  2013. július 3. Szakma

A főzés „rám ragadt”

Az egykori séfből lett gazdasági szakjogász, dr. Szilágyi László ügyvéd néhány éves gasztronómiai kitérővel kerülhetett csak a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. Ma sem bánja, sőt szívesen emlékszik azokra az évekre, főzni pedig a mai napig szeret. Igazi ezermester, akik pályafutását a MÁV jogi osztályán kezdte, végül a Szilágyi és Társai Ügyvédi Iroda vezetőjeként lett „nyugdíjas”. Szabadidejében nem csak főz, de évtizedek óta gitározik, rendszeresen jár vidéki és fővárosi színházi előadásokra, biciklizik, utazik, kertészkedik, nagy természetjáró.

Dr. Pál Edith  |  2013. július 2. Szakma

Az új Btk. hatálybalépésének előestéjén

Dr. Tóth Mihály, a Magyar Büntetőjogi Társaság elnöke szerint  alapvetően működőképes, használható törvény született, hibái pedig – bár esetenként szembetűnőek – nem olyan súlyosak, hogy ne reménykedhessünk kijavításukban.

dr. Pál Edith  |  2013. június 26. Szakma

A pénzmosás elleni küzdelem és az ügyvédi munka

A gazdasági bűnözés és ezen belül a pénzmosás az a terület, ahol nemcsak az egyetemen, hanem különböző pénzügyi intézményekben is előadásokat tart, kutatómunkát végez és ügyvédként is a gazdasági bűncselekmények a szakterülete. Beszélgetés Gál István László ügyvéddel, gazdasági büntetőjogi és Európa-jogi szakjogásszal

dr. Pál Edith  |  2013. június 24. Szakma

Hosszú pereskedés helyett mediáció

A mediáció legnagyobb előnye a peres eljárással szemben, hogy a vitás felek a megbízott mediátor közreműködésével a saját érdekeik és szükségleteik mentén olyan megállapodást tudnak kötni, ami egy nyertes-nyertes pozíciót tesz lehetővé szemben egy peres eljárással, ahol a pervesztes-pernyertes pozíció a jellemző – összegezte a közvetítői szerepkör lényegét a lapunknak adott interjújában dr. Toronyi Tímea ügyvéd, igazságügyi mediátor.

dr. Pál Edith  |  2013. június 19. Napi

Öröklési szabályok az új Ptk.-ban

Néhány fontosabb változás a végrendelet érvényességének új szabályairól, a törvényes öröklés rendjéről, a házastárs örökléséről, az özvegyi jogról, a szülők örökléséről, az utóöröklésről, a köteles rész új szabályairól és a hagyatéki terhekkel kapcsolatos kérdésekről – beszélgetés Hídvéginé Dr. Adorján Lívia címzetes táblabíróval, a Szolnoki Törvényszék tanácselnökével, egyetemi docenssel.