Kell-e nekünk Európa? I.
„Kell-e nekünk Európa?” – kérdezte még a XIX. században Dosztojevszkij. Sok tagállam teszi fel mostanában magának ezt a kérdést, amikor az EU szemet vetett a szuverenitás utolsó védőbástyájára, a büntetőjogra. Mivel az egységes büntetőjog csak álom, ezért az EU a jogharmonizáció segítségével igyekszik közelíteni egymáshoz a tagállamok büntetőjogát. „Hát Európában, és mindenütt, talán nem ugyanaz a helyzet, nem csalóka délibábokat kergettek-e ott is az összefogni kívánó erők, akikben mi is úgy reménykedtünk?” (Dosztojevszkij)[1] A magyar Btk. 2002-ben új tényállással bővült, nevezetesen az Európai Közösségek pénzügyi érdekei megsértésével. (Btk. 314. §) Ennek alapja az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek védelméről szóló 1995. évi EU Egyezmény. Ebben a csalás egyértelműen büntetőjogi kategóriaként jelenik meg. A büntetőjogi szabályozás hátterében az a vita áll, amelynek lényege, hogy vajon a Közösség beleszólhat-e a tagállamok büntetőjogába. A tagállamok a büntetőjogot ugyanis az állami szuverenitás utolsó védőbástyájának tartják, ezért nehezen fogadják el a nemzetek fölötti európai büntetőjogot, feladva ezzel a legitim állami erőszak egyik eszközét. Ha már nem lehet egységes európai büntetőjogi kódex, akkor kompromisszumos megoldásként a tagállamok a hazai büntető jogszabályaik közé ékelték az EU pénzügyi érdekeit…