Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kármegosztás a megőrzési felelősség esetén is alkalmazható abban az esetben, ha a munkavállaló felelőssége egyébként megállapítható, azonban a munkáltató vétkes magatartásával közrehatott a kár bekövetkezésében, vagy a kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget.
Az alapügy
A felperes munkáltató 15.942.113,- Ft kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest a pénztárosi felelősség szabályai szerint. Előadta, miszerint egy ügyfél panasza alapján vizsgálatot indított, amely feltárta, hogy az ügyfél befektetését tudta nélkül ismeretlen személy felvette és az értékpapír számláját megszüntette. A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos befektetésének összegét az alperes fizette ki.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével 7.500.000,- Ft kártérítés megfizetésére kötelezte az alperest. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában megállapította, hogy az alperes pénztáros munkakörben dolgozott, ezért a felelősségére az Mt. 180. §-a szerinti kártérítési szabályok voltak az irányadóak, amely speciális, az általános munkavállalói kárfelelősségnél szigorúbb, objektív alapú és a teljes kárra kiterjedő kártérítési forma. A felelősségi feltételek fennállását, a kár bekövetkezését, illetve mértéket a felperesnek kellett bizonyítania és az alperes az Mt. 180. § (2) bekezdése alapján akkor mentesülhet a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a hiányt részéről elháríthatatlan külső ok idézte elő.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság az alperes másodlagos ellenkérelme alapján vizsgálta a kártérítés mérséklésének lehetőségét. E körben az alperes személyes előadásában hivatkozottakra figyelemmel – amely szerint a tartozás a havi rezsi és egyéb költségek kifizetése okán az ő és családja létfenntartását ellehetetlenítené – a kártérítés összegét az Mt. 190. §-a alapján 7.500.000,- forintra mérsékelte.
A peres felek fellebbezése alapján eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében részben megváltoztatta, a kártérítés összegét – a kamatot nem érintve – 4.782.634,- Ft-ra leszállította, az ezt meghaladó keresetet elutasító ítéleti rendelkezést helybenhagyta.
A törvényszék jogi álláspontja szerint a perbeli esetben az Mt. 190. §-ának alkalmazására nem volt lehetőség.
A másodlagos fellebbezési kérelem körében rögzítette, hogy az Mt. kifejezett rendelkezése ellenére az Mt. 179.§ (4) bekezdésében szabályozott kármegosztás a megőrzési felelősség esetén is alkalmazható abban az esetben, ha a munkavállaló felelőssége egyébként megállapítható, azonban a munkáltató vétkes magatartásával közrehatott a kár bekövetkezésében, vagy a kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget. Minthogy a munkavállalói kártérítési felelősség mögöttes joga a polgári jog, illetve annak a szerződésen kívül okozott károk megtérítésére vonatkozó szabálya és az Mt. 179. § (5) bekezdése visszautal az Mt. 177. §-ára, a másodfokú bíróság a PK 36. számú Kollégiumi állásfoglalásban foglaltak alapján megállapította, hogy az adott esetben van helye kármegosztásnak.
A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezte, a közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatta és az alperes marasztalásának tőkeösszegét 7.971.056,- Ft-ra felemelte. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasító rendelkezését helybenhagyta.
A törvényszék nem értett egyet azzal, hogy az elsőfokú bíróság az alperes kötelezettségszegését szándékosnak minősítette, megítélése szerint az súlyosan gondatlannak minősült. Ez a minősítés az Mt. 179.§ (1) és (3) bekezdésein alapult, bár az első-és másodfokú bíróság ítéletében e jogszabályhelyeket elmulasztotta feltüntetni. A másodfokú bíróság azt követően, hogy az alperesi kötelezettségszegést érdemben vizsgálta és azt súlyosan gondatlannak minősítette, már megalapozottan nem hivatkozhatott az Mt. 180.§ (4) bekezdése szerinti kárfelelősségre.
A Kúria döntése
A másodfokú bíróság jogerős ítéletében megállapított tényállásból és a felek magatartásának felróhatóságából nem a felperes által konkrétan megjelölt jogszabály (Mt. 180.§ (4) bekezdés) megsértése következett. Ugyanakkor a súlyosan gondatlan kötelezettségszegéssel okozott kárfelelősség megállapítása az Mt. 179.§ (4) bekezdése alapján alappal vetette fel a megállapított munkáltatói felróható közrehatás miatt a kármegosztás alkalmazását. Ezért a felperes a felülvizsgálati kérelmében kellő alap nélkül sérelmezte a jogszabálysértést.
A munkavállaló szándékosan okoz kárt a munkáltatónak, ha előre látja magatartásának (mulasztásának) károsító következményeit és azokat kívánja (egyenes szándék), vagy azokba belenyugszik (eshetőleges szándék). A perbeli esetben az alperes munkavállaló az ügyfél aláírás ellenőrzésének elmulasztását, illetve a „négy szem elve” kötelező rendelkezésének tudatos megszegését – a törvényszék álláspontjával szemben – eshetőleges szándékkal valósította meg, míg a jogerős ítéletben a felperes munkáltató terhére értékelt szabálytalan gyakorlat eltűrése és az ellenőrzés hiányos megvalósulása gondatlan mulasztásoknak minősülnek.
A vétkesség eltérő fokára hivatkozva a másodfokú bíróság jogszabálysértően állapított meg a munkáltatóra terhesebb 70-30%-os kármegosztást, az előbbiekre figyelemmel a Kúria szerint az 50-50%-ban indokolt. (Mt. 179. § (4) bekezdés)
