A digitális társadalom olvasatai – XX.


Alábbi cikksorozatában a szerző a digitális társadalom különböző aspektusait tárja elénk, igyekezve lényegre törően bemutatni szerkezetének fontosabb csomópontjait, és összegezni a tudásrendszerek, az internet, a mesterséges intelligencia, a hálózati társadalmak fontosabb, a jogalakulás szempontjából releváns mozgásait. Ezúttal a munka világának jövőjéről értekezik.

Mi történik a munkával?

Byron Reese 2018-ban megjelent könyvében arról ír, hogy a szakértők között éles, ki nem békíthető ellentét feszül a munka jövőjének megítélésében. Az egyik csoport szerint az automatizálás az összes állás elvesztésévek jár, munkaerőpiaci összeomlás következik. A másik csoport szerint az automatizálás a történelem során mindig növelte a termelékenységet, a béreket, sőt munkaerőhiányt is okozott. Hol húzódik az igazság mezsgyéje, elveszik-e a robotok az összes munkát? [1]

Sorozatunk korábbi, a technika és a technológia átalakulásával foglalkozó fejezeteiben bemutattuk, e kérdés a múlt század hatvanas éveitől kezdve ott húzódott a munkaszervezeti és technológiai fejlesztések mögött. A mikroszociológiai kutatások alátámasztották a változások tényét és bemutatták erejüket, de nem alapozták meg a radikális (forradalmi?) felfordulás elméletét. A mikroszociológiai elemzések jóval a digitális kor előtt születtek, ezért nem időszerűtlen arra rákérdezni, vajon korunk „nagy”, innovatív felfedezései, új digitális technikai és technológiai rendszerei a változások egyszerű önfejlődésének tézisét, vagy a radikális átalakulás futurisztikus vízióját támogatják-e?

Reese szerint három, ma még csak csírájában létező trend kibontakozása képzelhető el. Mindhárom lehetséges, jelenleg nem lehet látni, melyik valósul meg közülük. Az első, amikor a robotok és a mesterséges intelligencia (MI) elveszik az összes munkát. A gépek minden téren mindent jobban csinálnak majd, mint az ember. Jobb festményeket festenek, viccesebb tévésorozatot írnak, és hozzáértőbb elnökök lesznek – írta. E változás az összes állás kb. 90 százalékát érinti.

A második trend, amikor a robotok és az MI a munka egy részét veszi át. A gépek jelentős mértékben csökkentik az emberi tevékenységek számát, és több munkahely szűnik meg, mint amennyi létrejön. Bizonyos kvalifikáltnak vélt tevékenységek és szolgáltatások esetében (pl. könyvelés, orvoslás, jogi tanácsadás) a gépeké lesz az uralom, ám (például) a művészetben az ember alkot továbbra is műveket. Az állások 20 százalékának megszűnésével számolhatunk, a visszaesés szintje és ereje az 1920-as évek végi nagy gazdasági világválságnak felel meg.

A harmadik trend, amikor a robotok és az MI valamennyi munkát vesznek el az embertől. A robotok kisajátítanak ugyan bizonyos tevékenységeket, ám teremtődik annyi munkahely, hogy mindenkinek lesz munkája, még az alacsonyan képzett társadalmi csoportoknak is. A munkanélküliség nagyon alacsony szinten stagnálni fog.

Reese természetesen pontosít, és különböző feltételeket dolgoz ki e trendek valószínűségének meghatározásához. Nem mindegy ugyanis, hogy munkáról (tevékenységről) vagy munkahelyről beszélünk, avagy hosszú, illetve rövidtávon gondolkodunk. Kialakulhattak ugyanis már korábban olyan munkahelyek, ahol elképzelhető többféle munkatevékenység, akár alternatív, akár egymás kizáró módon. Egy gépkezelői munkakörben dolgozó egyaránt érthet a hagyományos esztergagépek és a CNC–NC-gépek kezeléséhez. Kérdéses, vajon az összetett (magas fokú szakmai jártasságot, kvalifikációt igénylő) tevékenységek, avagy az alacsonyabb képzettséget igénylő munkák tűnnek-e el a piacról.

Az utóbbi – sokakat érintő és érdeklő – paradigma megválaszolása nem egyszerű. Reese felidézi az úgynevezett Moravec-paradoxont. Hans Moravecnek tűnt fel először – írta –, hogy a nehéz és „agyalós” munkákat sokkal egyszerűbb a számítógépekre bízni, mint a könnyű feladatokat. „Könnyebb rávenni a számítógépet arra, hogy győzze le sakkban a nagymestert, mint hogy mondja meg, melyik képen lát macskát és melyiken kutyát.”[2]

Reese könyvének alapján azért annyit meg lehet állapítani, miszerint nem áll rendelkezésünkre biztos és egyértelmű forgatókönyv. Ki lehet továbbá jelenteni, a munkatevékenység-központú elemzés számos bizonytalan tényezőt tartalmaz, mivel a munkapiac makro- és mikromozgásai éppolyan jelentős hatást gyakorolnak a vizsgált folyamatokra, mint a népességszám alakulása, a demográfiai görbék, vagy éppen az iskolázottság összetétele.

Martin Ford ama kutatók közé tartozik, akik a radikális átalakulás tézisét képviselve (Reese első forgatókönyve) az információs (digitális) társadalomban rendelkezésre álló munkahelyek számának végzetes csökkenését, ezzel együtt az állástalanság állapotának kialakulását vizionálják.[3] Felsorolva a robotok gazdasági elterjedésének számait, utalva tevékenységük és felhasználási lehetőségük végtelen tartományára, könnyen hihető, hogy a robotok totális alkalmazásának korszaka előtt állunk. Ford nem pusztán a robotika tényeit elemzi, hanem azt az informatikai rendszerkörnyezetet is (felhőalapú rendszerek, Big Data-alapú technológiák), amelyek korunk mindennapjainak részét alkotják.

Hét halálos trendről ír, ezek együttesen jelenítik meg az információs technológiák gazdaság- és társadalomformáló szerepét. A halálos trendek: a stagnáló bérek, a jövedelmi részesedések egyenlőtlenségi ollójának egyre szélesebbre nyílása, az egyre hosszabb munkahelyteremtés nélküli fellendülés és hosszú távú munkanélküliség, gyorsan növekvő egyenlőtlenségek, csökkenő jövedelmek és alulfoglalkoztatottság a friss diplomások körében, polarizáció és részmunkaidő. Mellettük a globalizáció, a financializáció és a politikai folyamatok jutnak szerephez.

Az információs technológia berobbanását egy számadattal jellemzi. A számítási kapacitások területén 1982 és 2010 között mintegy 43 milliószoros javulás jelentkezett. A bitek világában nincs súrlódás, a fejlődést az algoritmusok, az alkalmazott matematika, a számítógépes rendszerek architektúrája uralja. A folyamat túllépett az „atomi világban uralkodó” Moore-törvény uralmán, az információs technológia saját intelligenciával rendelkezik, specializált és (gépi) gondolkodásra képes.

A munkaerőpiaci hatás több mint drámai. Ford meggyőzően érvel amellett, hogy a legnagyobb veszélyben a szellemi munkát végzők állásai vannak (vö.: Moravec-paradoxon). Technológiai fejlesztések példáján (pl. Quill) mutatja be, hogy a tanult, magasan képzett szakemberek kizárólagos hatáskörébe tartozó feladatok vannak a legnagyobb mértékben kitéve az automatizálás (ami számítógépes munkát jelent) veszélyének.[4] A tudásintenzív foglalkozásokra gyakorolt további hatás pedig a foglalkozások szervezetének, és e szervezet vezetési módszereinek területén jelentkezik majd – állítja. „Az adatokból kinyerhető előrejelzések egyre inkább kiszorítják majd az olyan emberi kvalitásokat, mint a tapasztalat és az ítélőképesség… A most még erősen hierarchikus szervezetek felépítése egyre laposabb lesz. A középvezetői rétegek eltűnnek és sok olyan munkakör, amelyet ma még irodisták és képzett elemzők töltenek be, egyszerűen megszűnik.”[5] Megjegyzi, ha a számítógépek képesek zenét írni, vagy elektronikai alkatrészeket tervezni, akkor képesek lesznek új jogi stratégiákat is kidolgozni.

A leírt trendek nem a jövő gyermekei, egyértelmű és világos adatok jelzik mai dinamikájukat. A frissen végzett fiatalok körében már ma is a tartós alulfoglalkoztatás dominál, szinte mindenki ismer egy olyan friss diplomást, aki az évek során maximum egy kávézó kiszolgálópultjáig jutott el.

Reformra van szükség a felsőoktatásban, az egészségügyben, s tudomásul kell venni a jövő iparágainak alig lesz szüksége munkaerőre. A legnagyobb paradoxon azonban ezért közgazdasági: hogyan tartható fent az egyre növekvő termelékenység és fogyasztói bőség csökkenő kereslet – azaz vásárlóerő – esetében? A jóléti kapitalizmus alapjait semmisíti meg a technológiai innováció, ami – ha semmi nem történik – visszahatva majd magát a technológiai innovációt akadályozza meg (nem marad profit a további beruházásokra). Ford a helyzet kezelésére a mindenkinek járó alapjövedelem bevezetését javasolja, ami elég vásárlóerőt teremt, és alkalmas a technológiai dinamika fenntartására.

Ne menjünk bele a politika által jól összemaszatolt mindenkinek járó alapjövedelem problémájába. Úgy gondoljuk, Martin Ford valóságos folyamatokat vizsgált, még akkor is, ha egy-egy területen ma még utópiának hatnak megállapításai. Nem vitathatóan le kell számolni azzal az illúzióval, hogy az informatikai robbanás technológiai és társadalmi hatása érintetlenül hagyja a kvalifikált, magas képzettséget kívánó szakmákat. Történeti trendként vizsgálva először a fizikai munkából kinövő szakmák, majd az intellektuális tudásra épülő foglalkozások kiváltása ment végbe. A modellt nem szabad túlzottan általánosítani, mivel az ember robot általi kiváltása iparágaktól és tevékenységszerkezettől is függ.

Richard Susskind és Daniel Susskind szociológiai monográfiája a szakmaszerkezet átalakulásáról éppen e ponton kapcsolódik Martin Ford és a Moravec-paradoxon világához.[6] A szakma felől közelítve a problémához, kijelenthető – írták a szerzők –, hogy minden olyan szakmai szolgáltatásban, ahol manuális készségekre és ügyességre van szükség, a robotika már napjainkban leváltotta az embert. Ha nem, hamarosan meg fogja tenni. Orvosi területen a gyógyszeradagoló robotok és sebészeti beavatkozás végző gépek mindennaposak. A robottechnológia azonban – az affektív számítástechnikának köszönhetően[7] – olyan tevékenységek körében is sikert arathat, ahol az érzelmek azonosítására és az arra adott válaszok kidolgozására van szükség. A hallás, a látás, az érintés, a külső ingerek értelmezése és feldolgozása egy gépi intellektuális rendszer számára nem okozhat nehézséget, ezért léphet be a gép az ember helyén az érzékelés, értelmezés tartományába sorolt tevékenységekbe. Paro, a fókabébi-robot egy terápiás robot, feladata a betegek megnyugtatása, más robotok esetében pedig – gondolva például az idősgondozásra – végtelen lehetőség nyílik alkalmazásukra.[8]

Egy-egy szakma gépi modelljét a szakma összetettségének elemi egységekre történő felbontása, majd ismételt összeállításával készítik el. A módszer ismert, Frederick Winslow Taylor dolgozta ki a XX. század elején. A digitális társadalom előtti korban a szakma azonban attól lett szakma, hogy integrálódott a gazdasági és társadalmi intézmények rendszerébe. Képzés épült rá, szakmaként formális elismerést kapott, jogi szabályok (bér, munkavédelmi előírások) tárgyává vált, speciális tudás kapcsolódott hozzá. A digitális korban – amit a szerzők technológiaalapú internettársadalom-nak neveztek el – a szakma más integrációs sémák szerint működik. Ebben a posztprofesszionális társadalomban a szakmák kommodálódnak, azaz tömegtermékké válnak. A szakmai rutinmunka a szabványosítási eljárások révén (vö. taylorizmus) feladatcsoportokra bontható, és így a szakmában kevésbé jártas emberek (vagy laikusok) szintén elvégezhetik. A technológia pedig összeállíthatja a szakma belső rendszerét egy új szerkezeti logika szerint – akár az MI-alkalmazások segítségével –, ám ez a tevékenység már csak csírájában hasonlít az eredeti szakmára. A szerzők példája: a jogi életben olyan dokumentum-összeállító rendszereket használnak, amelyek különböző kérdéseket tesznek fel a felhasználónak, majd a válaszok alapján a rendszer tervezetet készít az ügy megoldására. [9] A szerzők következtetése – hasonlóan Martin Fordhoz – úgy hangzik, hogy a technológiaalapú internettársadalomban „az egyre többet tudó, önállóan működő, vagy nem szakember által működtetett gépek több olyan feladatot is átvesznek, melyeket ma kizárólag szakemberek végeznek.”[10] Mindez nem egyetlen éjszaka alatt zajlik le – biztatnak –, ám senki ne számítson egy lassú, evolutív folyamatra. „Inkrementális” változásokról van szó, ahol a hagyományos szakmák társadalmi integrációja változik meg, és melyben a szakmák elmozdulnak, átlépik saját határaikat. Bemutatnak egy folyamatot, amelynek végén a professzionális munka externalizálódik, azaz kikerül az online térbe, ahol vagy fizetős, vagy közösségi ingyenes szolgáltatásként működik. Az a mód változik, ahogyan a profik tudásukat a társadalom számára rendelkezésükre bocsájtják – fogalmaznak. Hat új modelltípus jöhet létre, a hálózatban dolgozó szakértők, a paraprofesszionális, a tudásmérnöki, a tapasztalati közösségek, a beágyazott tudás és a gép által generált tudás modellje. Felsorolják azokat az új munkaerőpiaci típusokat is, melyek a szakmavégzés új mintáit innovatív módon integrálják a társadalomba.

Külön vizsgálták a jogi szakmák átalakulását, Richard Susskind könyvét magyarra is lefordították. [11] A jogi szakmák – mivel több is van belőlük – nyilvánvalóan nem vonhatják ki magukat az átalakulás alól, erre a következtetésre nem pusztán megváltozott belső szerveződésük alapján juthatunk, hanem a társadalmi – gazdasági környezetük kényszerítő erejének felismerése miatt. A változások bemutatása külön fejezetet igényel, minden várakozás ellenére – az idő és a karakterszám korlátai miatt – ezt most nem tesszük meg.

Összefoglalva a szakma, a technika, a munkaerőpiac és a digitalizáció összefüggéséről írottakat, a kiválasztott szakirodalom még oly csekély száma ellenére is látható, a radikális, drámai, teátrális, forradalmi pillanatokra összpontosító változás várat magára. Ami nem azt jelenti, hogy a háttérben ne menjen végbe forradalmi és radikális változás, akár a szakmák, akár a munkák, akár a foglalkozások területén. Nyitott kérdés, miként reagál minderre a társadalom. Jóllehet, új gépromboló mozgalmak nem indultak el, azonban a hálózatba ágyazott technológiai rendszerek bevezetésének üteme lassítható, működtetés szabotálható, az innováció halasztható. Kialakulhatnak olyan társadalmi katartikus helyzetek (a jelenlegi világjárvány például), amikor döntő módon változhat a társadalom hozzáállása a digitális átalakulásához, így feladhatja a vele szembeni ellenállását (valószínű példa: a digitális platformok oktatási alkalmazásának konfliktusai és a járvány alatti gyors térhódítása). Mindezt kutatni, értelmezni, értékelni kell/kellene, heroikus társadalomtudományi feladat.

Másik fontos tapasztalatunk, hogy a fogalom használat és a téma tematizálása nem semleges. Nem mindegy miről van szó, foglalkozásról, szakmáról, munkerőpiacról, tudásról vagy képzettségről. Mi az, aminek a radikális átalakulását vizionáljuk? E felsorolt fogalmak között van összefüggés, de nincs mindig direkt átjárás. Így egy szakma tudástartalma megváltozhat, minden további feltétel nélkül, de a szakma integrációjában, formális elismerésében stb. a tudáselem újraszerveződése nem hoz változást. Az orvos attól még orvos marad, hogy MI-alapú algoritmust használ diagnózisához. Más esetekben a szakma belső elemei robbanást idéznek elő, új szakma keletkezik, ami azonban hasonló módon integrálódik, mint az eredeti. Tipikus példája a nyomdai szedő esete, amikor az ólombetűs szedőt felváltotta a fényszedő, azaz a számítógépes rendszerre épülő szedő szakmája. Nem biztos az sem, hogy a szakma, képesség, integráció együttesen elmozdítják a munkaerőpiac szerkezetét, de lehet, hogy az egész munkaerőpiacot újra kell konfigurálni. Példánk erre a taxisofőrök kontra Uber-sofőrök világméretű harca. Szóval, óvatosan az utópiákkal, még akkor is, ha a világ valóban radikálisan változik.

Sorozatunk végén egyetlen feladatunk marad, összefoglalni a húsz rész tartalmát. Erre a következő fejezet vállalkozik majd.

A cikksorozat első részét itt, a másodikat itt, a harmadikat itt, a negyediket itt , az ötödiket itt, a hatodikat itt, a hetediket itt, a nyolcadikat itt , a kilencediket itt, a tizediket itt, a tizenegyediket itt, a tizenkettediket itt, a tizenharmadikat itt, a tizennegyediket itt , a tizenötödiket itt, a tizenhatodikat itt , a tizenhetediket itt , a tizennyolcadikat itt, a tizenkilencediket pedig itt olvashatja el.

Lábjegyzetek:

[1] Byron Reese: A negyedik kor. Okos robotok, tudatos számítógépek és az emberiség jövője. Typotex, Budapest, 2020

[2] Uo. 107.

[3] Martin Ford: Robotok kora. Milyen lesz a világ munkahelyek nélkül? HVG Könyvek, HVG Kiadó Zrt, Budapest, 2017

[4] Uo. 103.

[5] Uo. 113.

[6] Richard Susskind – Daniel Susskind: A szakmák jövője. Hogyan változtatja meg a technológia a szakemberek munkáját? Antall József Tudásközpont, Budapest, 2018

[7] Rosalind W. Picard: Affectíve Computing. MIT Press, Cambridge – Massachusetts, 1997

[8] Richard Susskind – Daniel Susskind: A szakmák jövője. Hogyan változtatja meg a technológia a szakemberek munkáját? Id.mű. 244.

[9] Uo. 289.

[10] Uo. 327.

[11] Richard Susskind: Az ügyvédség vége? A jogi szolgáltatások természetének újragondolásáról. Complex Kiadó, Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató, Budapest, 2012


Kapcsolódó cikkek

2021. szeptember 17.

Minden olasz munkavállalónak védettnek kell lennie

Az olasz kormány csütörtökön fogadta el a világ legszigorúbb koronavírus-elleni intézkedéseit, amely minden munkavállaló számára kötelezővé teszi a koronavírus elleni védettség igazolását, a negatív tesztet vagy a fertőzésből való gyógyulást.