A szignózás, mint az ellenjegyzés egyik feltétele


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jelen cikkükben a szerzők az ügyvédi ellenjegyzés egyik elemével, a szignózással kapcsolatos részletszabályokat ismertetik.

Az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény (Ügyvédi tv.) rendelkezése értelmében az ügyvéd és a kamarai jogtanácsos az általa szerkesztett, továbbá ügyvédi irodája, helyettese vagy az ügyvédi tevékenység általa alkalmazott gyakorlója, valamint a kamarai jogtanácsos ügyfelének a kamarai szabályzatban meghatározott követelményeknek megfelelő munkavállalója által szerkesztett és az ügyvéd által szakmailag jóváhagyott okiratot ellenjegyezheti.

De mi is az az ellenjegyzés?

Az Ügyvédi tv. értelmében az ellenjegyzéssel az ügyvéd azt tanúsítja, hogy az érintett okirat a jogszabályoknak, valamint a felek akaratának megfelel, az okiratban megjelölt felek (eljáró képviselőik) azonosítását elvégezte és az okiratot a felek előtte írták alá vagy az okiraton szereplő aláírást előtte sajátjukként ismerték el.

Az Ügyvédi tv. pontosan meghatározza azt is, hogy az ellenjegyzéshez – főszabály szerint – milyen alaki feltételek szükségesek:

  • 1) több oldalból álló okirat esetén folyamatos oldalszámozással kell ellátni,
  • 2) papíralapú okirat esetén annak minden oldalán a feleknek vagy arra az okiratban meghatalmazott félnek kézjegyével kell ellátnia,
  • 3) a feleknek alá kell írniuk,
  • 4) az ellenjegyző ügyvédnek a neve, a kamarai azonosító száma, az ellenjegyzés ténye, továbbá az ellenjegyzés helye és időpontja feltüntetése mellett alá kell írnia.

Fenti felsorolásból a 2) pontot, azaz az okirat minden oldalán elhelyezett kézjegyet, vagy más néven szignót vesszük górcső alá. Azt mondja az Ügyvédi tv., az ügyvédi ellenjegyzéshez elengedhetetlen, hogy többoldalú papíralapú okirat esetén vagy a fél, vagy arra magában az okiratban meghatalmazott fél kézjegyével lássa el az okirat minden oldalát.

A földhivatalok következetes gyakorlata alapján elfogadják azt is, ha nem magában az okiratban, hanem külön okirati formában szerkesztett meghatalmazás képezi az aláíró féltől eltérő személy szignálási jogosultságát. Azonban az Ügyvédi tv. megfogalmazása – és pontos értelmezése – szerint kizárólag az adott okiratban kell(ene) a meghatalmazó félnek a szignózásra vonatkozó meghatalmazó nyilatkozatát megtennie.

Az Ügyvédi tv. meghatároz egy kivételes szabályt a szignózással kapcsolatban. Ugyanis a törvény értelmében a minden oldalon történő kézjegy elhelyezésére vonatkozó követelmény mellőzhető, ha a papíralapú okirat lapjait az ellenjegyző ügyvéd úgy fűzi össze, hogy az az okirat sérelme nélkül ne legyen megbontható. Ez a megoldás jelenthet alternatívát arra az esetre, ha a felek az ellenjegyzéssel érintett okiratban nem gondoskodtak a megfelelő meghatalmazásról, azonban mégsem szeretnék az adott okirat minden oldalát és példányát kézjegyükkel ellátni.

ECOVIS új logo

A cikk szerzője dr. Jean Kornél irodavezető partner ügyvéd és dr. Vizsy Gábor ügyvédjelölt. Az Ecovis Hungary Legal a Jogászvilág.hu szakmai partnere.




Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

NIS2: ki legyen az információs rendszerek biztonságáért felelős személy?

A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló „Kibertan-törvény” hatálybalépésével kezdetét vette Magyarországon is az EU új NIS2 (Network Information System v2) irányelvének átültetése a hazai jogrendbe. Ezek az információvédelmi követelmények minden eddiginél szélesebb kört érintenek, az előzetes becslések alapján közvetlenül 2500-3000 társaság került a hatálya alá. Az érintett cégeknek  2024. június 30-ig már csak alig két hónap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZFTH).  A regisztráció során adminisztratív és technikai jellegű cégadatok megadása mellett az információs rendszerek biztonságáért felelős személy (IBF) adatait és elérhetőségét is fel kell tüntetni. Kóczé Péter a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég digitális üzletágának vezetője segít átgondolni, hogy mi alapján válasszuk ki a cég számára optimális megoldást.

2024. május 7.

Új “kódex” a bevándorlási jog területén

A Wolters Kluwer Hungary által szervezett három részes webinárium-sorozat első előadásában a bevándorlási jog területén hatályba lépett új kódexet mutatta be dr. Fehér Dániel adótanácsadó, a Fehér Legal & Tax irodavezető ügyvédje és dr. Borka Balázs ügyvéd, a Fehér Legal & Tax partnere .

2024. május 3.

Kontroll alatt a hazai közbeszerzési piac: hároméves rekordot döntött a hiánypótlások száma

2024 első negyedévében összesen 5896 darab hirdetmény érkezett be a Közbeszerzési Hatósághoz, amelyhez 6536 hiánypótlás kapcsolódott. A hiánypótlások száma 4 százalékkal felülmúlta az előző évi adatokat – derül ki a szervezet 2024 első negyedéves Gyorsjelentéséből. Minden közbeszerzésben elköltött 100 forintból 63 a kkv-szektorhoz került.