Aszálykár esetén érvényesíthető haszonbérfizetési kedvezmény?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A mezőgazdasági szektort 2022-ben sújtó aszály jelentős károkat okozott az ágazat szereplőinek, különösen a keleti országrészben. A tomboló szárazságon túl a gazdáknak az emelkedő termelési költségekkel is szembe kellett nézniük. Ráadásul aki nem saját, hanem bérelt területen gazdálkodik, a költségvetésbe a haszonbér megfizetését is bele kellett kalkulálnia.

A haszonbért egységesen, jellemzően időszakonként utólag, de legkésőbb a naptári év végéig kell teljesíteni. Azonban mind a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.), mind a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény (Fétv.) rendelkezik a haszonbérmérséklés és haszonbér-elengedés intézményéről.

A Ptk. szabályozása azon alapul, hogy a mezőgazdasági haszonbérleti jogviszonyok fokozottan ki vannak téve a gazdálkodás eredményességét befolyásoló, a felektől független körülményeknek. A Ptk. e körülmények hatását a haszonbérleti jogviszonyok kapcsán – az 1959-es Ptk. rendelkezéseivel tartalmilag egyezően – úgy értékeli, hogy a haszonbérlő hibájára vissza nem vezethető természeti vagy más rendkívüli okból bekövetkező terméskiesés az adott időszakra eső haszonbér mérséklését alapozza meg.

A haszonbérlőnek ez az igénye független attól, hogy a haszonbérleti jogviszony milyen időtartamra jött létre vagy mennyi ideje áll fenn. A haszonbér mérséklésére a haszonbérlő részére a Ptk. 6:352. §-ának (2) bekezdésében biztosított igény értelmét vesztené, ha a haszonbérbe adó a mérsékelt vagy elengedett haszonbér pótlását a következő évek terméséből követelhetné, ezért ezt a jogot a Ptk. sem biztosítja a számára.

A Fétv. azonban – mint a Ptk.-hoz képest speciális szabály – további rendelkezéseket határoz meg a haszonbérfizetési kedvezménnyel kapcsolatban.

A Fétv. 63. §-a úgy rendelkezik, hogy a haszonbérlőt arra az évre, amelyben a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló törvényben foglaltak szerinti elemi káresemény vagy időjárási és más természeti jellegű elháríthatatlan külső ok (vis maior) miatt legalább 30 százalékos mértékű hozamcsökkenést szenved, akkor haszonbérmérséklés illeti meg.

A haszonbérmérséklés feltétele, hogy a legalább 30 százalékos mértékű hozamcsökkenést az agrárkár-megállapító szerv igazolja. Továbbá fontos szempont, hogy a haszonbérmérséklés csak azt a haszonbérlőt illeti meg, aki legalább a helyben szokásos mértékű, de legalább 2500 Ft/AK/év bérleti díjat[1] fizet a szerződés alapján.

Ha a szerződés alapján a haszonbérlő a haszonbért természetben teljesíti, akkor a haszonbérként nyújtott termék értékeként a földügyért felelős miniszter által vezetett szaktárca honlapján közzétett közleményben meghatározott referenciaárat, ennek hiányában a természetbeni szolgáltatás helyben kialakult piaci értékét kell figyelembe venni.

A Fétv. pontosan meghatározza azt is, hogy legfeljebb a hozamérték-csökkenéssel arányos haszonbérmérséklés illeti meg a hozamcsökkenést elszenvedett gazdákat. Ugyan a mérséklés igénybevételéhez a terméshozam csökkenése (legalább 30%) szükséges, de a haszonbérmérséklés aránya már a hozamérték-csökkenéshez kapcsolódik, vagyis, ahhoz, hogy az előző évekhez képest kisebb jövedelmet hozzon a terület. Viszont 2022-ben a terményárak drágulása mellett sok esetben kevesebb termeléssel is elérték a gazdák a 2021-es bevételt, ezért a hozamkiesés önmagában még nem jelenti automatikusan a hozamérték-csökkenést.

Lényeges előírása a Fétv.-nek, hogy a feltételek fennállása esetén a felek a haszonbér mérséklését nem zárhatják ki, de annak érvényesítését a bérlőnek kell kezdeményeznie. Erre vonatkozó igényét a bérlő a hozamcsökkenéssel érintett földre vonatkozóan kiállított hatósági döntés kézhezvétele utáni 8 napon belül, írásban köteles közölni a haszonbérbeadóval.

Végül a Fétv. erejénél fogva érvénytelen az a megállapodás, amelyben a szerződő fél a neki járó kedvezmény miatt ki nem fizetett haszonbér pótlására vállal kötelességet.

Lábjegyzet:

[1] A Nemzeti Földalapba tartozó földekre megkötött haszonbérleti szerződésekben meghatározott és a Nemzeti Földalap kezelésére kijelölt szerv honlapján közzétett, országosan egységesen alkalmazott összegű haszonbérleti díj

A cikk szerzője dr. Jean Kornél irodavezető partner ügyvéd és dr. Vizsy Gábor ügyvéd. Az Ecovis Hungary Legal a Jogászvilág.hu szakmai partnere.

ECOVIS 202107




Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ezentúl minimum két év jótállást kell vállalni a tartós fogyasztási cikkekre

Tíz fogyasztóvédelmi tárgyú kormányrendelet módosítását tartalmazza a fogyasztóvédelemmel összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló jogszabálycsomag, amely érinti egyebek mellett a légi személyszállítás, a tartós fogyasztási cikkek kötelező jótállásának a szabályait, a kereskedelmi tevékenységek végzésének a feltételeit, a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződéseket, illetve az adatok végleges hozzáférhetetlenné tételét lehetővé tevő alkalmazás biztosításával kapcsolatos eljárási szabályokat is. A változások egy részét 2024. május 8-tól kezdődően alkalmazni kell.

2024. május 7.

NIS2: ki legyen az információs rendszerek biztonságáért felelős személy?

A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló „Kibertan-törvény” hatálybalépésével kezdetét vette Magyarországon is az EU új NIS2 (Network Information System v2) irányelvének átültetése a hazai jogrendbe. Ezek az információvédelmi követelmények minden eddiginél szélesebb kört érintenek, az előzetes becslések alapján közvetlenül 2500-3000 társaság került a hatálya alá. Az érintett cégeknek  2024. június 30-ig már csak alig két hónap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZFTH).  A regisztráció során adminisztratív és technikai jellegű cégadatok megadása mellett az információs rendszerek biztonságáért felelős személy (IBF) adatait és elérhetőségét is fel kell tüntetni. Kóczé Péter a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég digitális üzletágának vezetője segít átgondolni, hogy mi alapján válasszuk ki a cég számára optimális megoldást.