Életmód


2013. május 23.

Bűnös áldozatok, felesleges apák

Kiss Henriett Középiskolai tanár. A Szegedi Tudományegyetem magyar-filozófia szakán tanult, ezt követően felsőfokú Pr-szakreferens lett, majd elvégezte a közéleti beszédíró mesterkurzust. Jelenleg dokumentumfilmezéssel és publicisztikával foglalkozik, illetve anyaként „teljesít szolgálatot” kislánya mellett. Dr. Tamási Erzsébet Kriminológus és történész. 1977-ben a Néprajzi Múzeum muzeológusa, majd a következő évtől mintegy 10 éven keresztül az MTA Történettudományi Intézet tudományos munkatársa. Ezt követően 1995-ig a Gondolat Kiadó felelős szerkesztője, 1995–2002 között pedig a Belügyi Szemle szerkesztője, illetve főszerkesztő-helyettese. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem JÁK adjunktusa.

2013. május 23.

Az elnökhelyettes bíró

Dr. Szebeni László 1954-ben született, 1978-ban fejezte be az Egészségügyi Főiskolát. 1987-ben diplomázott a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1987-ben fogalmazó lett a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. 1988-tól a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája volt. 1991 óta Fővárosi Bírósági bíró, 1994 óta tanácselnök. 2004-től a Fővárosi Bíróság általános elnökhelyettese. 2009 óta címzetes ítélőtáblai bíró. Munkája mellett a Jogi Szakvizsga Bizottság tagjaként szakvizsgáztat. Kollégáival a CompLex Kiadó Kft. számos jogi kiadványának elkészítésében vett részt (pl.: A büntetőjog nagy kézikönyve, kommentárok stb). Kedvenc ételei a szatmári tepsis hús és a sonkával, túróval töltött pulykamell kirántva. Szabadidejében a labdajátékoknak, az informatikának és a komolyzenének hódol. Korábban kosárlabdázott ifjúsági válogatott szinten. A Fővárosi Bíróságon többek között a Gazdasági Hivatalnak, az Informatikai Főosztálynak a tevékenységét felügyeli, ellátja az általános elnökhelyettesi feladatokat. Folyékonyan beszél angolul. Nemrég abban a megtiszteltetésben részesült, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a címzetes táblabírói címet adományozta Önnek. Mi kell ahhoz, hogy az ember egy ilyen magas szakmai pozíciót elérjen? A szerencsén, a sors kezén vagy a véletlenen múlik? Tudatos ez a hozzáállás vagy csak jókor jó hajóra szállt fel?…

2013. május 23.

Glenn Close és a példakép

Ismét díjazták Glenn Close alakítását a határozott, céltudatos, ugyanakkor gyűlölt büntetőperes New York-i ügyvédnő megformálásáért. 2009. szeptember 20-án másodszor is megkapta az amerikai televíziós díjak legrangosabbikát, az Emmyt. Újra képernyőn A sorozat első évadát a TV2 már sugározta, de ezúttal 2009. október 6-án este, dupla epizóddal kezdte vetíteni újra az AXN televíziós csatorna. Így, aki lemaradt a Glenn Close, Rose Byrne, Zeljko Ivanek és Tate Donovan főszereplésével futó sorozatról, most pótolhatja lemaradását, és egyben készülhet a következő évadokra, melyek minden bizonnyal láthatók lesznek a magyar csatornákon. A hatalom hálójában (Damages) című, nagy tétre menő New York-i pereskedések világában játszódó törvényszéki sorozat második évadában is kiemelkedő színészi teljesítményt nyújtott a 62 éves színésznő. A 2007-ben bemutatott első évad után tavaly előbb Golden Globe-szobrocska lett a jutalom (a legjobb színésznő televíziós drámai sorozat kategóriában), majd Emmy-díj, melyet idén megduplázott. A nézők az egyszerre nagyra tartott és gyűlölt büntetőperes ügyvéd, Patty Hewes (Glenn Close) és a fiatal, simulékony, ambiciózus pártfogoltja, Ellen Parsons (Rose Byrne) feszültségekkel teli életét követhetik nyomon. A sztori szerint Ellen megbízatást kap Arthur Forbisher (Ted Danson) milliárdos perbe fogására, akit…

2013. május 23.

Pingpong életre-halálra

A pingpong nemcsak közkedvelt sport, játék, hanem „híres” is: például egy világhírű, Oscar-díjas filmben is szerepe van, Tom Hanks Forrest Gumpként asztaliteniszezőként is megjelenik. Egy jótékonysági esemény keretében pedig nemrég Udvaros Dorottyáról is kiderült, hogy örömmel és nagy sikerrel űzi e sportot. Az egyik legismertebb magyar női asztalitenisz-versenyző Bátorfi Csilla. A legsikeresebb pedig a 22-szeres asztalitenisz-világbajnok, Barna Viktor, akit Mr. Table Tennisnek is becéztek. Dr. Faragó Sándor gyermekorvos, pszichiáter, Pingpong doki néven vált ismertté. 1993-tól rendszeresen szervezett Magyar Éjféli Sportbajnokság Egyesület néven figyelemfelkeltő akciókat az Óbuda-Békásmegyer Gyermekeinek Egészségéért Alapítvány keretében, megnyerve magának például Eszenyi Enikőt is. Dr. Faragó Sándor a csellengő, veszélyeztetett gyerekeket, kamaszokat akarta megmenteni a drogtól, alkoholtól, bűnözéstől, az aktív sportolás (pingpong) útján. A kilencvenes években a saját kollégái is furcsán néztek rá, amikor saját pingpongasztalát vitte be a rendelőintézetbe, zsíros kenyeret kent és várta a gyerekeket. A számítása bejött, az Éjféli Sportbajnokság klubhálózattá vált. A tavaly, 63 éves korában elhunyt Pingpong doki emlékére rendeztek versenyt és egészségnapot Óbudán október közepén, amelyen Udvaros Dorottya is bebizonyította, hogy szeret és tud is pingpongozni. Az asztalitenisz családi hagyomány a Juhos…

2013. május 23.

Vad Magyarország

Ismét megtelepednek Magyarországon olyan, egykor nálunk őshonos állatok, amelyek az utóbbi évtizedekben eltűntek hazánkból. Az örömteli jelenséget hét fajta példáján keresztül szemléltetjük.

2013. május 23.

„Az Egészségszigetre még nem érkezett meg Péntek”

Igazi specialista, aki kivívott hírneve ellenére nem költözött a fővárosba; Szeged kétségkívül általa lett az orvosi műhibaperek elleni küzdelem központja. „Házhoz nem megyek” – magyarázza humorba vegyítve, hogy 45 év praxis után miért nincs irodája Budapesten. Kitérőkkel, de születése óta Szeged az otthona, ahová még az internálás éveiben is vissza-visszaszökik, titokban. Hívő ember és ezer szálon lokálpatrióta, ’89-ben, a megyei népfront elnökeként ott ülhetett a Nemzeti Kerek Asztalnál. Jóllehet származása alapján a konzervatív oldalon lenne a helye, de „az a társaság, az a hang elborzaszt”; a baloldal viszont enyhén szólva is „suta gyülekezet” – így tehát igyekszik középen és a szakmánál maradni. Az őt övező reflektorfény irigy pályatársait vakítja el, akik elfeledik hozzátenni: Ábrahám László nem afféle paragrafuslelkű ügyvéd, a Btk. anatómiáján túl az emberi testét is jól érti már. Tisztességet tanult paprikakereskedő nagyszüleitől: csak biztosnak hitt ügyet vállal, s csak a munka végeztével kéri a tiszteletdíjat. A 66 évesen is fitt, bizalomárasztó jogász újabb karitászon gondolkodik: már működő alapítványát bővítené beteg gyerekek megsegítésére. Mint a Balaton szerelmese, egy vitorlás nélküli ős matróz: „én állom a sört, a barátok hozzák…

2013. május 23.

Tudatosan a jelenért és a jövőért

Információk és tanácsok az etikus és környezetbarát életmódhoz. Ez a szlogenje a tudatos vásárlóknak, ami egyesület is, honlapjuk és negyedéves tematikus magazinjuk is van. A mozgalom célja és hitvallása szerint csak méltányos körülmények között előállított termékeket vásárolnak, gyermekmunkával dolgoztató céggel pedig szóba sem állnak. Figyelembe veszik, hogy a gyártás során >milyen hatások érik a környezetet és fontos szempont számukra az is, hogy a termék életciklusa során minél kevésbé terhelje a környezetet.

2013. május 23.

Hűség, odaadás és mértékletesség

Sok mindenre lehetünk büszkék mi, magyarok. A szőlő mindenképpen ezek között szerepel. És ezt nemcsak mi gondoljuk így, hanem mások is, mert nem véletlen, hogy az UNESCO Világörökség Bizottsága 2002-ben a Tokaji borvidéket a világörökség részének ismerte el. „E városokban laknak, e hegyeken az öröm istenei, innen küldik szét a világba apostolaikat, a palackba zárt aranyszínű lángokat, hogy prédikálják a népeknek, miszerint e föld nem siralom völgye.” Petőfi Sándor Azzal érdemeltük ezt ki, hogy hazánk e része a világ első zárt borvidéke, a vitis tokaiensis, a miocén-kori ősszőlő lelőhelye, a vadon élő vitis sylvestris ősszőlő termelőhelye. Ezt persze nemcsak a szakemberek tudják, hanem az egyszerű borfogyasztó is, de az talán kevésbé ismert, hogy a világ valamennyi bortermelője éppen egy magyar orvosnak tartozik hálával azért, mert hazánk szülötte, Horváth Géza rájött a filoxéra nevű rovar ellenszerére, amely teljes kipusztulással fenyegette a világ összes szőlőfajtáját. Miután már mindent kipróbáltak, „a legerősebb méregtől, a szentelt vízig, a dinamittól a huszárzsírig”, de nem tudták elpusztítani ezt a károkozót, akkor az egyszerű körorvos, akinek a rovartan csak a hobbija volt, 10 éves kitartó kutatás után…

2013. május 23.

Újranyílt a Margitszigeti Víztorony

Visual art kiállítással és körpanorámával csábítja a szépség és a kultúra kedvelőit a 101 éves Margitszigeti Víztorony, mely a nyár eleje óta már önálló hajóállomással is büszkélkedhet.

2013. május 23.

Mekongi kalandok – I. rész

A halottébresztő ember egy vadonatúj Toyota Pickup mellett fekvő, hullának látszó nő feltámasztására készülődött, miközben mikrofonba hirdette az igét. Udvardy helyi csemegeként árult, pálcikára tűzött, karamellizált óriás csótánnyal a kezében vigyorogva állapította meg, hogy a műsor playbackról megy: egy órával korábban egy másik figura próbálkozott az élesztéssel ugyanezen a hangon.