Világjogász

Bíróság elé állnak a koszovói háborús bűnösök
2020. október 1.

Bíróság elé állnak a koszovói háborús bűnösök

A Hágai Törvényszék különleges tanácsa megkezdte a tárgyalásokat a koszovói volt szeparatista harcosok által elkövetett háborús bűncselekmények ügyében. A bírósági eljárás több mint két évtizeddel a Szerbiától való függetlenségért folytatott háborút követően és kilenc évvel azután indult meg, hogy először neveztek ki egy ügyészt a feltételezett háborús bűncselekmények kivizsgálására.

Súlyos kritikák a Bizottság jogállamisági jelentésében
2020. október 1. Koronavírus

Súlyos kritikák a Bizottság jogállamisági jelentésében

A magyar ügyészség nem túl aktív a korrupciógyanús politikusok ügyeiben, és nem vizsgálták meg a hatóságok a magyar média sokszínűségét fenyegető kormányközeli médiaalapítványt – többek közt ezek az ügyek szerepelnek a magyar jogállamiságról szóló jelentésben, melyet szerdán hozott nyilvánosságra az Európai Bizottság.

Hibás mellimplantátumok uniós mérlegen
2020. szeptember 24.

Hibás mellimplantátumok uniós mérlegen

A szerző az alábbiakban az Európai Unió Bíróságának az R. B. és a TÜV Rheinland LGA Products GmbH, az Allianz IARD SA-ügyben hozott ítélete[1] kapcsán az MDR-[2] és IVDR-[3] rendeltek előírásait veszi górcső alá.

Az EUB döntése korlátozza az Airbnb-zést
2020. szeptember 23.

Az EUB döntése korlátozza az Airbnb-zést

Az EUB döntése szerint jogszerűen lehet korlátozni a lakóingatlanok rövidtávú bérbeadását, ha a közérdekű cél a megfizethető lakhatás biztosítása.

A Telenor megsértette a netsemlegességet
2020. szeptember 22.

A Telenor megsértette a netsemlegességet

Sérti a netsemlegesség elvét, ha a felhasználó bizonyos alkalmazásokhoz akkor is korlátlanul hozzáfér, míg az adatkeretének kimerítése miatt a többi tartalmat nem éri el – állapította meg az EUB.