A digitális társadalom olvasatai – XVII.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alábbi cikksorozatában a szerző a digitális társadalom különböző aspektusait tárja elénk, igyekezve lényegre törően bemutatni szerkezetének fontosabb csomópontjait, és összegezni a tudásrendszerek, az internet, a mesterséges intelligencia, a hálózati társadalmak fontosabb, a jogalakulás szempontjából releváns mozgásait. Ezúttal a technika, a mikroelektronika szerepéről értekezik.

A technika: elátkozott áldás?

A modernizációt kritizáló és az ember léthelyzetének válságán tűnődő gondolkodók a technikában, a technikai civilizációban találták meg az új történelmi helyzet kialakulásához vezető egyik okot. Az értelmiség az ókortól kezdve változó figyelemmel követte a gépek és a technika alkotásainak fejlődését, ám valójában a XIX–XX. században fordult rá komolyabban a technikai megoldások elemzésére. Éppen időben. E századok ugyanis a technikai haladás mítoszában, a technikai észszerűség hitében teltek. A korszak a találmányok kora, a technikai civilizáció egyre szélesebb körben terjedt el, és egyre inkább megkönnyítette az emberek életét. Külön könyveket igényelne e két század technikai–társadalmi–történeti viszonyainak bemutatása, de témánk felvállalt elemzési módszere miatt a történetet közvetlenül a digitális társadalom (DT) kora előttről kezdjük el.

Amennyiben a technika értelmezéseit vizsgáljuk, megkerülhetetlen Martin Heidegger technikakoncepciója. Heidegger előfutára számos kortársunknak, véleménye (Heideggerrel szólva) ott rejtőzködik a közösségi médiumok iránti kétely, a mesterséges intelligencia (MI) iránti bizalmatlanság mögött. Holott – fogalmazott[1] –, nem a technika az, ami veszélyes, a technikának nincsen semmilyen démona. A technikára irányuló kérdés a konstellációra irányuló kérdés, arra, ahol a feltárás és az elrejtés található, ahol az igazság tartalma előlép. A modern technika lényege abban mutatkozik meg, amit mi állványnak hívunk.

Az állvány nemcsak a (lét)feltárás egy régebbi módját rejti el, a megalkotó létrehozást, hanem elrejti a feltárást, mint olyant, és ezzel azt, amiben az el-nem-rejtettség, vagyis az igazság megvalósul. Az állvány-fogalom végzetet és veszélyt tartalmaz az emberre nézve, mert az állvány uralma azzal a lehetőséggel fenyeget, hogy az embertől megtagadtatik az eredeti létfeltárásba való visszatérés. Ez az a veszély, amit a technika hordoz, az embert ugyanis beleragasztja a (lét)feltárás egyetlen módjába (a technikai civilizációba – Gy. T.), megtagadja tőle a létezésének korábbi szakaszában uralkodó igazság tapasztalatát. A veszély azzal jár, hogy az embernek fel kell adnia a szabad lényét, a megtartóhoz való legbensőbb, elpusztíthatatlan hovatartozását. A technika lényege fenyegeti a feltárást, eltolja azt a lehetőséget, hogy el-nem-rejtettségében előállítsa magát. A technika – összegezhetnénk – mint állvány, a lét és az ember közé tornyosul.

A technika nagy alkotásai – Charles Perrow-t idéztük korábban – katasztrófához vezettek, és nem csak a heideggeri értelemben veszélyesek az emberi létre, hanem az ember fizikai valóságát is – határesetben – megsemmisítéssel fenyegeti (atomerőmű balesetek, vegyi üzemek robbanása, nukleáris háború). A mikroelektronikáról ezt ritkán állították, jóllehet a társadalom átalakítására gyakorolt meghatározó hatása letagadhatatlan. A Római Klub második jelentése a mikroelektronikáról készült, 1982-ben vitatták meg nyilvánosan. Áldás, vagy átok, tette fel a kérdést a jelentés, melynek tézisei – válasz nélkül – megfontolandó kijelentések, megalapozott jóslatok, elröppenő utópiák.[2] Negyven évvel a megjelenés után újra olvasva a kötetet, a tanulmányok az optimista realizmusról tesznek mély benyomást. A kötet címe drámai, az írások szintén egy drámai változás sorozatról számolnak be, ám mellőznek minden hisztérikus fordulatot, sőt a napjainkban bevált „forradalmi” kifejezés sem szerepel benne túl gyakran.

A mikroelektronika kora a mikrochipek alkalmazásával kezdődött el – írták. A felfedezés dátuma 1971, az INTEL ekkor fejlesztette ki az első mikroprocesszort. A kettes számrendszerben írt világ (a Boole – algebra alapján) hódításnak indult, láttuk: Martin Burckhardt és Dirk Höfer számára ez a katasztrófa kezdete.[3] Reálisan számot vetve a bináris gondolkodás területeivel – azaz a mikroelektronika hatásterével – a jelentés 22 területet sorol fel, s talán csak számban többet, mint napjaink mesterséges intelligenciával foglalkozó kötetei. A személyi számítógép, a háztartási eszközök, az automatikus nyelvi fordítások, a banki műveletek, az automatizált gyárak, irodák, avagy a számítógépes oktatási rendszerek éppúgy szerepelnek itt, mint az elektromos levelezés. Mit tettünk mindehhez hozzá? – kérdezhetnénk.

A válasz: a hardvereket működtető programokat, a mesterséges intelligenciát, a mobileszközökbe épített MI-platformokat, az internetes hálózatot.[4] A fejlődés előtt álló egyik legnagyobb akadálynak ekkor a program- vagy szoftverhiányt tekintették, hiába, ez még a Microsoft felfutása előtti világ, jóllehet a céget már 1976-ban megalapították. „Gyakorlatilag nincs olyan terület, ahol a mikroelektronikát és az általa megteremtett, vele kapcsolatban álló technológiákat ne alkalmaznák ma, vagy a közeljövőben” – fogalmazott Ray Curnow és Susan Curran. [5] Tanulmányuk a várható hatásokat mérlegelve az automatizált ipari gyártási és tervezési folyamatok mellett már számolt az infrastrukturális hatásokkal, a kutatás vagy a fejlesztés átrendeződésével. Kiszámolták az egyes területek évi növekedésének ütemét, az adatfeldolgozó rendszereknél ezt 8, az autóknál 22 százalékra téve azt. Bruno Lamborghini a gazdasági mikroszervezeteket vizsgálva az új terméket az információban látta, ugyanakkor hozzátette: „a mikroelektronika terjedési üteme és módja a termékekben, a termelésben és az ügyviteli folyamatokban tulajdonképpen az egyes vállalatok szintjén nem irányítható.” [6] Észrevétele nagyon fontos felfedezésnek bizonyult, a digitális világ – akár a technológia, akár programok szintjén – központi aktorok monopóliumává (vö. Apple, Google, IBM, HP) vált, melyek – ráadásul – átlépnek minden nemzeti vagy nemzetállami határt.

A jelentés számos írásában foglalkozik a mikroelektronika munkaerőpiaci hatásával, a szakmai tudásstruktúrák átrendeződésével. Az akkor még működő hagyományos (ólomszedéses) nyomdák technológiai megújulását vizsgálva John Evans a munkakörök leértékelődéséről írt, az irodai munka átalakulását elemezve pedig a szövegfeldolgozó rendszereknek a titkárnői tevékenységre gyakorolt hatásáról, ami megváltoztatta a munkaidő felhasználását.[7] A reálfolyamatok elemzése rámutatott arra, hogy a szakmavesztés mellett új szakmák alakultak ki, új szakismereteket tartalmazó új munkakörök jöttek létre. Az üzemi szinten azonban az üzem valamennyi társas- és társadalmi kapcsolatrendszere átalakul a mikroelektronika hatására, megváltoznak a vezetés, az ellenőrzés, a munkavégzés mikroszervezeti hagyományai. Az alternatívákat mérlegelve úgy látszott akkor, hogy felerősödik majd a munkaszervezet decentralizációja, s kialakul a munka társadalmában mozgó társadalmi szereplők (szakszervezetek, vállalatvezetés, munkások) új ipari kapcsolati sémája. (Nem ez történt.) Nem zárták ki a jelentésben ugyanakkor a centralizáció felé elmozduló szervezeti mozgásokat sem, az iparirányítás új pályáinak duális (egyszerre polarizált és centrális) szerveződését.

A makrotársadalmi hatásokat leírva feltette a jelentés a kérdést, mi a helyzet a posztindusztriális társadalommal? Pontosabban, ami ebben a keresztmetszetben látszott, a szolgáltatások növekedésével, a rugalmas alkalmazkodás termelésszervezésével, a magán- és a közigazgatás rendszerével. A kérdés valójában az volt, hogy a fogyasztói társadalom egyre erőteljesebben kibomló trendjeit erősíti, vagy éppen visszaszorítja a mikroelektronika forradalma. A kérdést – úgy véljük – a jelentés a maga teljes terjedelmében nem tudta megválaszolni, ám egyes területeken – így például a közigazgatás területén – figyelemre méltó prognózissal élt. A közigazgatás számítógépesítését három nagy területen tartotta elképzelhetőnek, az adattömegek operatív feldolgozórendszerének fejlődésében, az adatbázison alapuló integrált adatáramlási hálózatának kialakításában és a döntéstámogató rendszerek kiépítésében.[8]  Érdekes, Klaus Lenk a mikroelektronikai bázison megerősödő döntési centralizációt vizionált, miközben az információs társadalom rendszereinek kiépülését járta körül.

A mikroelektronika társadalomra gyakorolt negatív hatásának felsorolását is ezen a ponton kell kezdenünk. Az információs technológia „sebezhetővé” teszi a társadalmat, a bürokratikus, centralizált döntések a társadalom feje fölé nőhetnek, és nem pusztán a hatalomhoz közelálló közigazgatásban. A pénzügyi rendszer, a bankok világa szintén különböző kockázatot hordoz. „A technológiai sebezhetőség egyik legfőbb forrását, az automatizált információs rendszer nagysága és összetettsége jelenti. Igen sok, egymással szorosan összefüggő rendszert létesítettek már anélkül, hogy előzőleg feltették volna a kérdést, milyen védelemre lenne szükség egy nagyarányú csalás, vagy fegyveres támadás ellen; milyen mértékű redundancia beépítésére van szükség a hálózat egy részének vagy teljes egészének újraélesztéséhez?” [9]

Jó kérdés, feltehető a kortárs informatikusainknak is. A jelentés a technológiai kockázatok mellett felveti az adatvédelem, a határokon átáramló adatforgalom problémáját. A szakirodalomban már megszokott Orwell 1984. című könyvének felemlegetésével elgondolkodtatnak az egyén feletti totális ellenőrzésről, az utcai kamerák, a nyomon követhetőség, az egyén viselkedésére vonatkozó, rendszerszerűen tárolt adatok problémájáról. Felhívták a figyelmet az információáramlás veszélyeire, és arra, hogy az információs társadalom irodalmában keveset foglalkoztak e veszélyhelyzet elhárításával. Nyitott még az a folyamat – fogalmaztak –, vajon az információs technológia a társadalom feletti ellenőrzés központosításához, intenzívvé válásához vezet, vagy a társadalom megakadályozza ezt?

A jelentés a mérleg másik (negatív) serpenyőjébe helyezi az egyén izolációjának egyre nagyobb valószínűségét, és nemcsak a köztereken, a közigazgatás egyénre szabott ellenőrzési rendszerében, hanem a munka világában is. „Az információs közszolgáltatásokról szőtt terveknek igen sokszor burkolt része a házi adatterminálja előtt ülő személy atomisztikus képe. Ez ad okot a félelemre, hogy az emberek helyett a gépekkel való beszélgetés lehetősége tovább mélyíti majd az egyén elszigeteltségét.”[10]

Klaus Lenk hozzátette, szerencsére nincs elegendő bizonyíték e hatás valóságos bekövetkezésére. E sorokat írva már nem lennénk ilyen biztosak ebben. Ám egy szavunk sincs, amikor az automatizált harcmezőről olvasunk, legfeljebb a drónok háborúját tesszük hozzá a jelentéshez, és a szovjet fenyegetés leírása vált értelmezhetetlenné.[11] Mindez a mikroelektronika negatív oldalához tartozik, az „átokhoz”, dramaturgia nélkül.

Az áldás, vagy átok dilemmáját nem tudjuk azóta sem eldönteni. Az átok-oldal már-már heideggeri, az izolált ember technológiával szembefeszülő képe. A jelentés azonban a megoldást napjainkhoz vitte közelebb, amikor a technika és az ember viszonyáról fogalmazta meg álláspontját. „Emberi lények életét, az élet fontosabb momentumait érintő kérdésekben az alapvető döntések meghozatalát nem szabad kizárólag gépekre bízni! E kérdések továbbra is megkövetelik az emberi beavatkozást!”[12] E megoldás (vagy feloldás) logikája köszön vissza az Európai Unió bemutatott anyagaiban az MI döntéstámogató rendszereinek valós ellenőrzési feltételrendszereinek kidolgozásában.

A technika vizsgálata nem zárható le a társadalom makroszintjének elemzésével, mélyebbre kell ásni. Az ipari üzemekben a termelés hatékonysági követelménye és a gazdaság profitérdekeltsége miatt aggálytalanul alkalmaztak új CNC-gépeket, számítógép vezérelte gyártósorokat, a jelentésből kiemelt automata gyárak pedig mindennapossá váltak. Mindennek következtében – a technika társadalmi hatásainak megismerésére fókuszálva –, létrejött egy globális ipar-, technika-, és munkaszociológia, amely pontosan írta le az új technológiai alkalmazások társadalmi hatását. Kevesen sejtették ekkor, hogy ez új termelési megoldások már nem vonhatók vissza, és valóban „irányíthatatlanok”, hiszen a piac, a hatalom, és a magángazdaság vezérlésének nagy érdekösszefüggései mozgatják.[13] Senki nem sejtette azonban, hogy e mikroszervezeti átalakulások a digitális társadalom hajnalát jelzik, a társadalom tartóoszlopát jelentő munka- és munkaszervezeti struktúrák átalakulását. A következő részben ezzel a kérdéssel foglalkozunk.

A cikksorozat első részét itt, a másodikat itt, a harmadikat itt, a negyediket itt , az ötödiket itt, a hatodikat itt, a hetediket itt, a nyolcadikat itt , a kilencediket itt, a tizediket itt, a tizenegyediket itt, a tizenkettediket itt, a tizenharmadikat itt, a tizennegyediket itt , a tizenötödiket itt, a tizenhatodikat pedig itt olvashatja el.

Lábjegyzetek:

[1] Martin Heidegger: Die Frage nach der Technik. Im.: Vortrӓge und Aufsӓtze. Gesamtausgabe. I. Abteilung. Veröffentliche Schriften 1910 – 1976. Band 7. Vittorio Klostermann. Frankfurt am Main. 2000. 5 – 37. magyar fordítása: Kérdés a technika nyomán. Im.: A későújkor józansága II. (Válogatta és szerkesztette: Tillmann J.A.) Göncöl Kiadó, Budapest, 2004 (ford. Geréby György)

[2] Mikroelektronika és társadalom. Áldás vagy átok. Jelentés a Római Klub számára. (Szerk.: Günter Friedrichs és Adam Schaff). Statisztikai Kiadó Vállalat, Budapest, 1984

[3] Thomas Ranald Ide: A technológia. Im.: Mikroelektronika és társadalom. Áldás vagy átok. Jelentés a Római Klub számára. (Szerk.: Günter Friedrichs és Adam Schaff) Id.mű 50. Martin Burckhardt – Dirk Höfer: Minden és semmi. A digitális világpusztítás feltárulása. Atlantisz, Budapest, 2018

[4] És az okostelefonokat. „Az okostelefon alapjaiban változtatta meg az információhoz való hozzáférési lehetőségeink, valamint annak feldolgozásának módját, ez pedig olyannyira átformálja világunkat, hogy azt még elképzelni sem könnyű.”  Fred Vogelstein: Apple vs. Google. Hogyan forradalmasítja életünket a gigászok harca? HVG Könyvek, Budapest, 2014

[5] Ray Curnow – Susan Curran: Az alkalmazott technológia. Im.: Mikroelektronika és társadalom. Áldás vagy átok. Jelentés a Római Klub számára. (Szerk.: Günter Friedrichs és Adam Schaff) Id.mű 87.

[6] Bruno Lamborghini: A vállalatokra gyakorolt hatás. Im.: Mikroelektronika és társadalom. Áldás vagy átok. Jelentés a Római Klub számára. (Szerk.: Günter Friedrichs és Adam Schaff) Id.mű. 113.

[7] John Evans: A munkás és a munkahely. Im.: Mikroelektronika és társadalom. Áldás vagy átok. Jelentés a Római Klub számára. (Szerk.: Günter Friedrichs és Adam Schaff) Id.mű. 151.

[8] Klaus Lenk: Információs technológia és a társadalom. Im.: Mikroelektronika és társadalom. Áldás vagy átok. Jelentés a Római Klub számára. (Szerk.: Günter Friedrichs és Adam Schaff) Id.mű. 250.

[9] Uo. 273 – 274.

[10] Uo. 263.

[11] Frank Barnaby: Mikroelektronika a háborúban. Im.: Mikroelektronika és társadalom. Áldás vagy átok. Jelentés a Római Klub számára. (Szerk.: Günter Friedrichs és Adam Schaff) Id.mű

[12] Klaus Lenk: Információs technológia és a társadalom. Im: Im.: Mikroelektronika és társadalom. Áldás vagy átok. Jelentés a Római Klub számára. (Szerk.: Günter Friedrichs és Adam Schaff) Id.mű 274.

[13] Nagyon jó, már-már empirikus esettanulmány e problémára Fred Vogelstein idézett könyve. vö.:  Fred Vogelstein: Apple vs. Google. Hogyan forradalmasítja életünket a gigászok harca? HVG Könyvek, Budapest, 2014

---